Szigetszentmiklós polgármesterét, Nagy Jánost támogatja a Jobbik Pest megye 8-as választókörzetében

Szigetszentmiklós polgármesterét, Nagy Jánost támogatja a Jobbik Pest megye 8-as választókörzetében

Jakab Péter Facebook oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy pártja Nagy Jánost, Szigetszentmiklós polgármesterét támogatja az előválasztáson Pest megye 8-as számú választókörzetében.

Mint posztjában írja, a civil jelölt nemcsak, hogy legyőzte már a Fideszt, de "vérbeli lokálpatriótaként" és városvezetőként bizonyította, hogy ilyen vészterhes időkben, fideszes ellenszélben is képes kormányozni.

"A civilek erősebbé és sokszínűbbé tesznek bennünket, velük lesz teljes a kormányváltás" - fogalmazott a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje.

Nagy János elmondta, nagy lépést tett a Jobbik azzal, hogy nem indít saját jelöltet, hanem úgy döntött, hogy egy civil mögé áll be. Úgy véli, ezzel bizonyították, hogy pártpolitika helyett az ország jövőjét nézik.

"Fontos, hogy a civileknek is legyen képviseletük az Országgyűlésben, ahol a népet kell képviselni, a hazát építeni, a térségünket építeni, az embereket szolgálni"

- emelte ki Szigetszentmiklós első embere.

Szerinte Magyarország megérett az igazi rendszerváltásra és a '22-es választás nagyon fontos lesz.

Ahhoz, hogy ne csak Szigetszentmiklós, hanem hazánk is megszabaduljon az elnyomó fideszes uralomtól, most nem kockáztathatunk, ezért vállalom az indulást az ellenzéki előválasztáson, amin végre a helyben élő emberek dönthetik el, kit tartanak a legalkalmasabb jelöltnek arra, hogy képviselje őket a Parlamentben

- fogalmazott Nagy János, hozzátéve, addig Szigetszentmiklós sem lehet szabad, amíg az ország nem az.