A Fidelitas gaznak vélte a méhlegelőt, ezért lekaszálták

A Fidelitas gaznak vélte a méhlegelőt, ezért lekaszálták

Budapest baloldali vezetői a közterület gondozására is alkalmatlanok. A parlagon hagyott területeket elnevezték méhlegelőnek, amiket az emberek felháborodása ellenére nem számolnak fel. Úgy döntöttünk, hogy a magasra nőtt gaz-erdőt közösségileg lekaszáljuk!Advertisement

Írta büszkén a Fidelitas Facebook-oldalán, ami „közösségi munkájukat" volt hivatott reklámozni. Akadt azonban egy kis félreértés, ugyanis, ahogy azt a poszt alatti kommentekben többen írják, nem egy parlagon hagyott területről van szó. A Vadvirágos Budapest program a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert szakmai alapú koncepciója - írja a 444.hu. Ennek leírásában az olvasható, hogy "...a gyepfelületek intenzív, évenként szokásos 5-7 alkalommal történő teljes lekaszálása helyett a parkokban olyan foltokat jelölünk ki, ahol 1-3 kaszálást megtartva a vadvirágoknak van ideje kifejlődni, virágozni, magot érlelni, terjedni. A vadvirágok és a kevésbé bolygatott zöldfelületek élő- és táplálkozó helyet biztosítanak a rovarvilág számára, melyek egyúttal az énekesmadarak számára jelentenek táplálékot. A magasabbra engedett gyepek több harmatot, vizet kötnek meg, ezáltal pozitívan hatnak a talajvízháztartásra, az ilyen felületek kevésbé száradnak ki aszályos időszakban."

Bár a kezdeti időszakban az extenzív kezelés nem éppen szemet gyönyörködtető, a projekt ismertetőjében erre is kitérnek és türelemre intik az elégedetleneket:

egy igazán szép képet mutató, tarka virágos, diverz élővilágú rét kialakulása lassú, több éves folyamat, ezért a programba bevont területek nem feltétlenül lesznek „látványosak” az idei évben (vagy akár jövőre), hiszen az eddig ott folytatott sorozatos kaszálás hatásait maguk mögött kell hagyják.

A Fidelitas önkénteseinek ezt az időt sikerült kitolniuk a szárazság idején, amikor is a lekaszált fű hajlamos a kiszáradásra.