KSH: júniusban több halálozás volt, mint ahány születés

KSH: júniusban több halálozás volt, mint ahány születés

Az előzetes adatok szerint ez év júniusában 7621 gyermek született és 9764-en haltak meg, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva az élveszületések száma 1,6 százalékkal csökkent, a halálozásoké 0,4 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Azt írták, idén júniusban 7621 gyermek született, 1,6 százalékkal, 122-vel kevesebb, mint tavaly júniusban. 9764 ember vesztette életét, 0,4 százalékkal, 41-gyel többen az egy évvel korábbinál. A halálozások száma a jelentős tavaszi emelkedést követően visszaállt a korábbi évek júniusait jellemző szintre - tették hozzá.

Házasságot 7742 pár kötött, 31 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Tavaly július és 2021. június között a születések száma 0,5, a halálozásoké 24, a házasságkötéseké 6,1 százalékkal volt több az azt megelőző tizenkét hónap adatainál - közölték.

Arról is tájékoztattak, hogy idén január és június között 44 069 gyermek jött világra, ez 0,6 százalékkal, 280 újszülöttel kevesebb a tavalyi azonos időszakhoz képest. Ezen belül januárban 9,4, április-júniusban 1,5 százalékkal kevesebb, míg februárban 1,4, márciusban 10 százalékkal több volt az élveszületések száma 2020 azonos hónapjaihoz képest - fűzték hozzá.

Hozzátették: ezen időszak alatt 79 844-en haltak meg, 23 százalékkal (15 074) többen, mint egy évvel korábban. Januárban 17, februárban 6,4, március-áprilisban 50, májusban 11, júniusban 0,4 százalékkal többen hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A halálozások száma nagymértékben emelkedett, a születéseké viszont kismértékben csökkent, ennek következtében

a természetes fogyás a 2020. január-júniusi 20 421-gyel szemben 35 775 fő volt, ami 75 százalékos emelkedést jelentett.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,51 volt a 2020. január-júniusra számított 1,50-hoz képest.

Több halott, kevesebb újszülött: 77 százalékkal nőtt a magyar lakosság zsugorodási üteme, csak a házasságok szárnyalnak

A halálozások száma emelkedett, a születéseké pedig kismértékben csökkent, aminek következtében a természetes fogyás 26 százalékkal nőtt májusban, és a tavalyi azonos időszakban mért 2614-gyel szemben 3287 fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel. Azt írták, hogy az előzetes adatok szerint májusban 7057 gyermek született, és 10 344-en haltak meg.

Mint írták, ezer lakosra 9,1 élveszületés és 16,6 halálozás jutott. Az élveszületés közel azonos, a halálozás 3,2 ezrelékponttal magasabb volt a 2020. január-júniusinál, ennek következtében a természetes fogyás 3,2 ezrelékponttal, 7,4 ezrelékre emelkedett.

2021. január-júniusban ezer élveszületésre 3,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

A házasságkötési arányszám 6,6 ezrelék volt, ez 1,1 ezrelékpontos növekedés 2020 azonos időszakához viszonyítva - olvasható a KSH gyorstájékoztatójában.