2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott Áder János alapítványa

2,5 milliárd forintos állami támogatást kapott Áder János alapítványa

2,5 milliárd forint értékű költségvetési támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól az Áder János alapította Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány Kockázati Tőkealapja - derül ki a kormany.hu-ra nemrégiben felkerült dokumentumból.

Az alapítványt 2016-ban alapította a köztársasági elnök, elmondása szerint a klímavédelmi és fenntarthatósági kihívásokra adható válaszok keresésére. Ennek a szervezetnek a kockázati tőkealapja kapott 2,5 milliárd forint értékű állami támogatást idén júniusban. A tőkealap célja a honlapjuk leírása szerint az, hogy az Alapítvány tőkeágon is finanszírozni tudja az arra érdemes vállalkozásokat, valamint hogy ösztönző példát mutasson a többi befektető számára.

Egy Portfoliónak adott tavalyi interjúban Csepreghy Nándor, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány igazgatója és korábbi fideszes államtitkár úgy fogalmazott a befektetésre szánt pénzek elosztásával kapcsolatban, hogy

nem egy-egy szektorra szeretnénk lőni, a fő belépési pont a fenntarthatósági dimenzió, a környezeti lábnyom csökkentésének technológiai támogatása.

Ebből az interjúból derült ki az is, hogy

nem környezettudatos startupokba szeretnék fektetni a pénzt, a befektetési összegek inkább a 200-300 millió forint feletti kategóriában találhatóak.

A tőkealap 2021 közepéig 10 milliárd forintos keretösszeggel dolgozott, de lehetővé tették további források bevonását is, ez történhetett meg most. A támogatandó cégek és kezdeményezések pontos listája még nem került nyilvánosságra.