Pegasus-ügy: elszámoltatást ígér az ellenzék

Pegasus-ügy: elszámoltatást ígér az ellenzék

Az Orbán-rendszer szintet lépett! Nekik már nem elég az, hogy a közpénzzel működtetett televíziót megszüntetik, a parlamentből színházat csinálnak és bohózatot, hogy ellopják a közvagyont, kisajátítják a fideszes oligarchák és Orbán Viktor rokonai. Nekik még az sem elég, hogy minden egyes intézményben az ő embereik ülnek. Ők pártállami módszerekhez nyúltak, nem tűrnek kritikát, és nekik még az sem drága, hogy a saját ellenfeleiknek, újságíróknak, ügyvédeknek, civileknek a telefonjait lehallgassák Izraelből vásárolt szuper kémszoftverekkel

- mondta a Pegasus-ügy kapcsán Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője a budapesti Rákóczi téren megtartott sajtótájékoztatón.

A jobbikos EP-képviselő szerint az egyetlen különbség a fejlett nyugati államok és a diktatórikus rendszerek között, hogy milyen kontroll van az ilyen eszközök használata felett. Vagy a parlament szakbizottsága, vagy a bíróságok kontrollt gyakorolnak a végrehajtó hatalom felett és felügyelik, hogy ezeknek az eszközöknek a használatával ne lehessen visszaélni.

Magyarországon Varga Judit igazságügyi miniszterről tudjuk, hogy a kormány hű kiszolgálója, Orbán Viktor bábja, az ő aláírása szükséges ahhoz, hogy ilyen eszközt valakinek a telefonjára lehessen telepíteni

- tette hozzá Gyöngyösi Márton, aki jelezte, EP-képviselőként mindent megtesz, hogy alakuljon vizsgálóbizottság, ami kiderítheti, az Orbán-kormány jogszerűen használta-e az említett kémszoftvert.

Mindenkit, aki megrendelője, végrehajtója vagy kitervelője volt a lehallgatási botránynak, felelősségre fogunk vonni

- jelentette ki ugyanott Demeter Márta, a Jobbik által is támogatott országgyűlési képviselőjelölt.

Demeter Márta hangsúlyozta, a kormány nem hajlandó válaszolni semmilyen ide vonatkozó kérdésre. Arra sem, hogy a magyar szolgálatok vásároltak-e ilyen kémszoftvert, ahogyan arra sem, hogy miként hallgathattak le közéleti szereplőket, akiknek a tisztességéhez nem férhet kétség, újságírókat, ellenzéki polgármestereket.

Nem is kell messze mennünk. Itt van például a volt macedón miniszterelnök esete. Az ő kormánya több tízezer embert hallgatott le illegálisan. Politikai ellenfeleit, újságírókat, ügyvédeket, közéleti szereplőket. Ugye ez ismerősen cseng? Meg is lett ennek az eredménye. Ez a kormány belebukott ebbe, és Nikola Gruevszki a börtönbüntetés elől menekülve menedékjogot adott neki az Orbán-kormány

- mondta Demeter Márta, aki szerint az új nemzeti egységkormánynak fel kell állítania majd egy olyan független intézményt, amely ezeket az ügyeket vizsgálja.

Demeter Márta és Gyöngyösi Márton szerint ehhez jövőre meg kell szerezni az emberek támogatását, aminek az egyik kezdeti lépése az előválasztás, ahol még egy napig lehet az ellenzéki jelöltekre voksolni.