Karácsony és Márki-Zay megállapodtak a közös kormányzásról, csak konszenzusos döntéseket hoznának

karácsony, márki-zay,
Fotó: Mindenki Magyarországa Mozgalom/Facebook

Hétfő délután Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen, a Polgármesteri Hivatal előtt állt a kamerák és újságírók hada elé, hogy beszámoljanak mai egyeztetésükről. A sajtótájékoztatón bejelentették, együtt készülnek kormányzásra, azt szeretnék, ha neveik egymás mellett szerepeljenek a szavazólapon a második fordulóban, ennek érdekében az Országos Előválasztási Bizottsághoz fordultak - számolt be Karácsony.

A lényeg, hogy úgy fognak indulni a második fordulóban, mint egy politikai szövetség két egyenrangú fele.

Mint mondták,

csak konszenzusos döntéseket hozhatnak, azt ugyanakkor még nem döntötték el, melyikük fog visszalépni a másikra javára, illetve hogy ki lesz a miniszterelnök-jelölt és ki a miniszterelnök-helyettes-jelölt. A tárgyalássorozat még folytatódni fog.

Budapest főpolgármestere azt mondta,

olyan politikai ajánlatot szeretnének adni közösen, ami a jobbközép és balközép gondolkodású embereknek is elfogadható.

Karácsony közölte, olyan kormányzati struktúrát alakítanának ki a hat párttal, amelyben mindketten megkerülhetetlenek.

Márki-Zay Péter szerint olyan új alkotmány lesz, ami garantálja, hogy diktatúrát soha többé senki ne hozhasson létre.

A hódmezővásárhelyi polgármester arról is beszélt, hogy felállítanak egy elszámoltatásért felelős testületet, amely a 2010 előtti korrupcióval sem lesz elnéző. Ennek a szervezetnek a vezetését Hadházy Ákosnak adnák.

A családi adórendszert megtartják, már csak demográfiai okokból is, fogalmazott, hozzátéve, hogy a nemzetpolitika is egy rendkívül fontos kérdés, deklarálta, hogy kiáll a határon túli magyarok mellett.

"Személyi garanciát adunk arra, hogy ezt az együttműködést a széles nemzeti összefogás javára építjük" - mondta Márki-Zay.