Jobbik: minden rendelkezésre álló erőforrással segítjük a szavazást

Jobbik: minden rendelkezésre álló erőforrással segítjük a szavazást

Miközben az ellenzéki előválasztás második fordulójába jutott jelöltjei egymás ellen fordultak, és például Márki-Zay Péter azzal vádolta meg a vissza nem lépő Karácsony Gergelyt, hogy átverte őt, míg Tordai Bence szerint az MMM-vezetőjének nem elég tiszta a feje, addig a Jobbik továbbra is az ellenzéki összefogás mellett kampányol. 

Ugyanis vasárnap így, vagy úgy, de elkezdődik a második forduló, és az senki előtt sem titok, hogy a lebonyolításhoz aktivistákat nagy számban csak a DK és a Jobbik tud biztosítani. 

Ennek tudatában a Jakab Péter vezette párt a közösségi oldalán szögezte le: "bár a Jobbik nem vesz részt a második fordulóban, minden rendelkezésre álló erőforrásával segíti a szavazást és döntsön bárhogy a nép, fegyelmezetten, teljes mellszélességgel beáll a győztes mögé! A legfontosabb, hogy őrködjünk az ellenzéki egység felett."

Emlékezetes, Jakab Péter az Alfahírnek adott mai interjújában is arról beszélt, hogy

"látva a miniszterelnök-jelöltek közötti feszült hangulatot, most a legfontosabb, hogy őrködjünk az ellenzéki egység felett."

"Mi a jelenlegi miniszterelnök-jelölti versenyben a semlegességet képviseljük. A Jobbik elnöksége és a teljes parlamenti frakció egyhangúlag támogatott ebben a kérdésben. Meg kell őrizni az előválasztás és az összefogás szellemiségét. Döntsenek a választók, ki legyen az az egy – és nem kettő -, aki kihívhatja Orbán Viktort. Azt fogjuk támogatni, akit a választók megneveznek. A hozzáállásunkat jól tükrözi, hogy az előválasztás második fordulóját pénzzel és aktivistákkal is segítjük, noha mi már nem vagyunk versenyben"

- fogalmazott a Jobbik elnöke.