HVG: Karácsony Gergely péntek reggel bejelentheti visszalépését

HVG: Karácsony Gergely péntek reggel bejelentheti visszalépését

A hvg.hu értesülései szerint Karácsony Gergely az őt támogató pártok vezetőivel folytatott több órányi tárgyalást, mely során úgy döntött, hogy vissza fog lépni és pénteken bejelenti, hogy Márki-Zay Pétert támogatja.

Hivatalosan hírzárlat van az ügyben, de több, egymástól független forrásunk is erről a fordulatról tájékoztatta lapunkat. Cikkünk megjelenése után újabb ellenzéki pártból is megerősítették az információt, hogy a főpolgármester kiszáll a versenyből

- teszi hozzá a lap. A döntését péntek reggel jelenti be.

Karácsony Gergely szerda kora délután még arról beszélt, hogy nem visszalép, hanem előre, majd beszólt azoknak a közvélemény-kutatóknak is, akik szerint megelőzte őt Márki-Zay.

Később a Momentum bejelentette, hogy Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztás második fordulójában, és azt kérték az ellenzéki pártoktól, hogy nyilvánítsák ki támogatásukat valamely jelölt mellett, ugyanakkor szerintük világos, hogy azért kell Márki-Zay Pétert támogatni, mert ő nagyobb eséllyel győzi le Dobrevet.