Az emelések ellenére egy kezdő ápoló alig keres majd többet a bérminimumnál

Az emelések ellenére egy kezdő ápoló alig keres majd többet a bérminimumnál

Nem egymást követő évekre vonatkoznak a béremelések, hanem mindig a 2018-as állapothoz viszonyítanak – derült fény arra a kommunikációs trükkre, amit az egészségügyi szakdolgozói bérekkel kapcsolatban végzett a kormány. A 24.hu cikke rámutat, míg eddig arról volt szó, a szakdolgozók jövőre 30 százalékos béremelést kapnak, a napokban a miniszterelnök már csak 21 százalékot említett, és ez azért van, mert az egyiket 2018-hoz mérték, a másikat pedig az előző évhez. A félreértésből eredő 9 százalékos kiesést egyelőre úgy tűnik, nem pótolják.

A cikkben Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke felhívta a figyelmet, hogy a szakdolgozói bérek egyre durvábban lemaradnak az orvosi illetményektől, és a kezdő ápolói fizetés megint alig fogja meghaladni a bérminimumot.

Most egy pályakezdő szakdolgozó kezdő illetménye a végzettségi szinttől függően bruttó 254-273 ezer forinttal indulhat. Az ő illetményük januártól 307-330 ezer forint lesz, miközben a bérminimum várhatóan 20 százalékkal, 261 700 forintra emelkedhet – írták.

A bérfeszültség is egyre növekszik, a különbségek folyamatosan szélesednek: jelenleg egy tizenöt éve a pályán lévő diplomás mentőtiszt 384 ezer forint, egy mentőorvos pedig közel 1 millió forint alapilletmény besorolással végzi majdnem ugyanazt a feladatot – példázták a béremelések közötti aránytalanságokat.