Hogy látja Bayer, Pataky, Stefka és Bencsik az elszámoltatás elmaradását?

Hogy látja Bayer, Pataky, Stefka és Bencsik az elszámoltatás elmaradását?

Az Alfahír a helyszínen követte végig a Békemenetet és ha már ott voltunk, akkor fel is tettünk néhány kérdést az élen haladó kormánypárti véleményvezéreknek.

Bayer Zsolt a műsorában megszokotthoz képest sokkal kevésbé volt bőbeszédű, amikor az elszámoltatás elmaradásáról kérdeztük. Mindössze annyit volt hajlandó közölni velünk, hogy nincs véleménye a témában, majd mély hallgatásba burkolózott.

A Békemenet legelső sorában a többieknek sem feltétlenül az elszámoltatáson járt az agya. Sőt, a "Soha többé!" molinót tartó Pataky Attila kérdésünkre, miszerint Kövér László szerint az Orbán-kormány nem felelős Gyurcsány Ferenc elszámoltatásának elmaradásáért, annyit felelt, ő nem kompetens ebben a kérdésben, illetve ő nem is Kövér László.

Ugyanakkor üzletet ajánlott: "én nagyon szívesen eléneklem bármelyik Edda-dalt itt helyben".

S bár az énekesnek nem volt véleménye Orbánék legfontosabb ígéretének elmaradásáról, az Egyesült Államokkal és Nyugat-Európával kapcsolatban cinikusan arról beszélt, nézzük meg, milyen kiegyensúlyozottság van ott.

Stefka István szerint az, hogy Gyurcsány Ferencet egyetlen bíróság sem ítélte el, azt mutatja, hogy függetlenek Magyarországon a bíróságok. A kormány elindította az elszámoltatást, de ők nem ítélkezhetnek, ráadásul a bíróságok tele vannak baloldali emberekkel.

Bencsik András, aki Pataky Attila mellett tartotta a molinót, elismerte, hogy a 2019-es önkormányzati kampányban valóban nagyon sok hiba volt, de ez most egy másik történet. "Még nincs kampány, ez még nem a választásról szól" - közölte a Békemenet céljával kapcsolatban. Ha igaz, és ha idevesszük Orbán Viktor beszédét, akkor valóban kemény hónapok elé nézünk - amennyiben a Fidesz belekezd a kampányába.

Élő videónkhoz a Békemenetról KATT IDE