Orbán Viktor: Európának olyan szövetségesekre van szüksége, mint Törökország

Orbán Viktor: Európának olyan szövetségesekre van szüksége, mint Törökország

Európának a migrációval szemben olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek minél tágabbra tudják vonni a védelmi gyűrűjét. Ha ez nincs, Európa összeroppan. Ilyen védelmi gyűrű szerepe van Törökországnak is - jelentette ki a magyar miniszterelnök csütörtökön Ankarában.

A Magyar Távirati Tudósítása szerint a miniszterelnök a megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy Magyarország nagyobb és közvetlen pénzügyi támogatást kér Brüsszeltől Ankara számára a migrációval való küzdelemben. Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak a Törökország déli és keleti határán kiépülő falak építését, valamint Észak-Szíria stabilitásának megteremtését is támogatnia kell.

Úgy véli, hogy Európát három irányból fenyegeti a migráció: a Földközi-tenger, a Nyugat-Balkán, valamint Fehéroroszország felől. Orbán Viktor továbbá arról is beszámolt, hogy Törökország 50 határőrt küld Magyarországra a magyar határ védelmére.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy 

Budapest számára geopolitikai szempontból fontos, hogy Berlin és Moszkva mellett Ankarával is baráti, stratégiai szövetséget ápoljon.

Márki-Zay Péter: szigorúbban kéne felügyelnie az Európai Uniónak azt, hogy kit enged be

Az Euractiv című lap is beszámolt Márki-Zay Péter brüsszeli látogatásáról, ahol újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy az Európai Uniónak jobban kéne felügyelnie arra, hogy mire ad pénzt a tagállamoknak. A lap szerint Márki-Zay Péter arról beszélt, hogy az ellenzék azt szeretné elérni, hogy az ország megfeleljen a jogállamiság kritériumainak, és mindenekelőtt a kormányzat „ne lopja el az európai adófizetők pénzét."

Orbán Viktor a koronavírus-járvány elleni küzdelmet illetően arra emlékeztetett, hogy Magyarország és Törökország között a kétoldalú kereskedelmi kapcsolat a pandémia alatt nemhogy visszaesett, hanem több mint 30 százalékkal nőtt, megközelítve a négymilliárd dollárt. Egyúttal felidézte, hogy a válság elején, amikor a védekezés legalapvetőbb eszközei, például maszkok sem álltak rendelkezésre, Ankara alapanyagot szállított Magyarországra, elősegítve a hazai gyártást.

A fideszes közmédia kérdésére válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy az üzemanyagárak olyan mértékben nőttek meg és úgy húzzák magukkal az inflációt, hogy a kormánynak itt lépéseket kellett tennie. Úgy döntöttek, hogy 480 forinton a benzint és a dízel üzemanyagot is maximálják. Olcsóbb lehet, drágább nem.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}
    
Orbán Viktor és Recep Tayyip Erdogan a stratégiai tanács ülése előtt közösen ültette el a magyar-török barátság fáját az ankarai elnöki palota kertjében.

A magyar kormány tagjai a megbeszéléséket követően kilenc együttműködésről írták alá egyezményt, köztük katonai, tudományos, ipari, kulturális, technológiai, turisztikai területen, valamint a sportra és az ifjúsági életre vonatkozóan.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a TRT török állami médiaszolgatóval és az Anadolu török állami hírügynökséggel írt alá megállapodást. A vezérigazgató az MTI-nek elmondta, hogy hosszú évekre tekint vissza a magyar és a török közmédia együttműködése, ezt szeretnék kibővíteni közös műsorgyártással és a hírügynökségek szélesebb együttműködésével.