Merkely Béla a saját ajánlását magára nézve nem tartja kötelezőnek

Merkely Béla a saját ajánlását magára nézve nem tartja kötelezőnek

Az RTL Klub Reggeli című műsorában volt vendég Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, ahol elmondta, hogy ő maga a két Szputnyik oltása után a Janssent választotta harmadiknak annak ellenére, hogy korábban ezt a kombinációt kifejezetten nem javasolta - hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Ujhelyi István EP-képviselő.

Akkor úgy fogalmazott egészen pontosan Merkely, hogy

Az mRNS vakcina után jöhet vektorvakcina (például az egy dózisú Janssen), míg az Astra Zenecát vagy Szputnyik V-t kapottaknak más típusú oltóanyagra van szükségük.

Ráadásul nemcsak a saját, hanem a kormány iránymutatásával is szembement Merkely, hiszen a hivatalos kormányzati koronavírus oldalon található táblázat szerint sem javasolt két Szputnyik után Janssent kérni harmadiknak.

Merkely döntése mögött minden bizonnyal az állhat, hogy így már szabadon utazhat külföldre, míg amennyiben az ajánlásoknak megfelelőn például Pfizert vagy Modernát adatott volna be, akkor ezt nem tehetné meg addig, amíg meg nem kapja ezekből is a második dózist.