Itt a törvényjavaslat a szocho csökkentéséről

Itt a törvényjavaslat a szocho csökkentéséről

Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a Parlamentnek a jövő évi adótörvény-javaslatokat. Bár a dokumentum címe a minimálbér- és bérminimum-emeléssel összefüggő intézkedésekre utal, az alig jelenik meg a törvényben.

Mi két intézkedést emelünk ki.

Egyrészt a helyi iparűzési adóval (hipa) kapcsolatos javaslatot, mely szerint annak mértéke 2022-ben is legfeljebb 1 százalék lehet a legfeljebb 4 milliárd forint forgalmú vagy mérlegfőösszegű kis- és középvállalkozások esetében. Az indítvány leszögezi, ahol eddig alacsonyabb volt a hipa mértéke, ott sem emelhet az önkormányzat, továbbá már meglevő kedvezményt nem vehet el, és új helyi adót sem vethet ki.

A másik fontos javaslat, hogy – a minimálbér-tárgyalás során kötött megállapodás eredményeképp – már január 1-jétől csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke. Ez, a munkaadókat terhelő közteher 15,5 százalékról 13 százalékra csökken. Ezzel egyidejűleg ugyancsak már az év elején megszűnik a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás is. Így a munkát terhelő adó összesen 4 százalékponttal csökken. Ennek megfelelően az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás hatálya alá tartozó alkalmazottat foglalkoztató munkaadó is csak ennyi közterhet köteles fizetni.

Emellett 1 százalékponttal, 10 százalékra csökken a kisvállalati adó (kiva) mértéke is.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}