Úgy tűnik, nem zárják börtönbe a Covid-osztályon gyilkoló kínai szakácsot, hanem kényszergyógykezelésre küldik

Úgy tűnik, nem zárják börtönbe a Covid-osztályon gyilkoló kínai szakácsot, hanem kényszergyógykezelésre küldik

Lezárta a nyomozást a BRFK annak a 38 éves kínai szakácsnak az ügyében, aki márciusban harmincszor szúrt fejbe sebészollóval egy lélegeztetőgépen lévő tanárnőt a Honvédkórház intenzív Covid-osztályán - írja a 24.hu.

Állítólag meg volt kötözve a Honvédkórházban gyilkoló kínai férfi, de eloldozták

Bár rengeteg még az ismeretlen részlet, a Blikk információi szerint sokáig kikötözve tartották a Honvédkórház Covid-osztályán azt a kínai férfit, aki március 13-án sebészollóval támadt rá egy 54 éves, lélegezgetőgépen lévő betegtársára. Az nem derül ki a cikkből, hogy miért volt kikötözve, ugyanakkor a férfi esetében vélhetően úgy ítélték meg, hogy a továbbiakban nem szükséges korlátozni a mozgását.

A portál kérdésére Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte, hogy már meg is kapták az iratokat,

a gyanúsított jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt áll és az ügyészség hamarosan dönteni fog a vádemelés ügyében.

Mint ismert, a 38 éves kínai férfi előzőleg egy másik beteget ütött és fojtogatott, majd az őt megfékezni próbáló kórházi dolgozókra is rátámadt. A zavart férfit végül a biztonsági őrök fegyverezték le, majd a kiérkező rendőrök előállították.

Jobbik: Letelepedési kötvénnyel jött az országba a Honvédkórházban késelő kínai elkövető?

Szilágyi György először részvétét és megdöbbenését fejezte ki annak az 54 éves nőnek a családjának, akit néhány napja minden előzmény nélkül egy 37 éves kínai férfi szurkált halálra a Honvédkórház Covid-osztályán. Az első jelentések alapján drogfüggő kínai elkövető kitépte a mély altatásban lévő nő szájából a csöveket, és egy ollóval legalább harmincszor szúrta fejbe a magatehetetlenül fekvő asszonyt.

A közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, valamint súlyos testi sértés elkövetésével gyanúsított férfi az eljárás elején azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre és később sem tett vallomást.

A BRFK tájékoztatása szerint az igazságügyi elmeszakértők azt állapították meg, hogy a gyanúsított kóros elmeállapotban szenved, illetve szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor is, ezért a bíróság elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.

Tekintve, hogy a kóros elmeállapot büntethetőséget kizáró oknak minősül,

a férfi várhatóan nem börtönbe kerül, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, ahol kényszergyógykezelést rendelnek majd el.