Orbán: aláírtuk a rendeletet, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

Orbán: aláírtuk a rendeletet, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj, az erről szóló rendeletet ma írták alá - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közzétett rövid videóban.

A kormányfő kifejtette: most ért véget a megbeszélés az Idősügyi Tanács tagjaival. Elmondta azt is, hogy idén novemberben már minden nyugdíjas megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, "de itt nem szeretnénk megállni" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor a tegnap kiderültek alapján most megerősítette, hogy jövőre 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat és visszavezetik a 13. havi nyugdíjat is, amelyet februárban kap kézhez minden nyugdíjas. Az erről szóló rendeletet ma írták alá
- tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán nem volt formában, papírból olvasta fel a Központ válaszait a kellemetlen kérdésekre

Gratulációját fejezte ki az Országgyűlés hétfői ülésnapján Orbán Viktornak Jakab Péter azután, hogy egyedüli indulóként újraválasztották a Fidesz elnökének. Válaszul a kormányfő „Boldog Mikulást" kívánt a Jobbik elnökének, majd papírból felolvasott féltucat olyan tételmondatot, amit hetek óta hallgatunk az összes A-listás fideszes képviselőtől. Jakab Péter azonnali kérdésében emlékeztette a miniszterelnököt arra, hogy a Fidesz tisztújításán a XVI.

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján árulta el kérdésre reagálva a miniszterelnök, hogy a jegybank megküldte a 2022-es infláció becslését, ami 5 százalék, így rendelet lesz arról, hogy január 1-től 5 százalékkal emelik a nyugdíjakat.