A zaklatási vádak után vizsgálatot indítanak Szilágyi Liliána apja ellen

A zaklatási vádak után vizsgálatot indítanak Szilágyi Liliána apja ellen

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (MÚSZ) elrendelte a szövetség fegyelmi és gyermekvédelmi bizottságának vizsgálatát Szilágyi Zoltán edzői tevékenységével kapcsolatban, a tréner lánya, Szilágyi Liliána szerdán közzétett nyilatkozata után.

A MÚSZ csütörtöki esti közleménye szerint a "két testület feladata valamennyi érintett meghallgatásával feltárni", hogy a Stamina SK-t irányító Szilágyi Zoltán edzői tevékenysége során megsértette-e, és ha igen, milyen mértékben a szövetség etikai, fegyelmi és gyermekvédelmi szabályzatát.

"Ahogy megválasztásom óta többször is leszögeztem: bántalmazásnak nincs helye az uszodában" - idézte a közlemény Wladár Sándort.

"Ezt az ügyet is a lehető legalaposabban szeretnénk kivizsgálni, hogy a végén felelős döntés születhessen. Az első reakcióm a megdöbbenés volt egyébként, a következő pedig az elszántságom újbóli megerősítése: nem elég, hogy a sportág jelenében tiszta viszonyokat tartunk fenn, a múlt feltárása vezethet el a megtisztuláshoz."

A szövetség felhívta a figyelmet, Szilágyi Zoltánnak idén volt már egy fegyelmi ügye, miután egy versenyen minősíthetetlen hangnemben támadt a versenybíróság vezetőjére, amiért korábban a kisebbik lányát, Gerdát kizárták egy szabálytalanság miatt az egyik hátúszószámban. Szilágyi Zoltán akkor írásbeli megrovásban részesült.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, felnőttek között Európa-bajnoki ezüstérmes Szilágyi Liliána szerdán közösségi oldalain hosszú bejegyzésben írt arról, hogy édesapja gyerekkorától kezdve bántalmazta "testileg, lelkileg, szexuálisan".

Szilágyi Zoltán csütörtökön reagált lánya vádjaira, s jelezte, hogy büntetőeljárást indít a kijelentések miatt, egyúttal arra kérte lányát, hogy a jövőben ne használja családi nevét.

"Kedves Liliána!

Hat éve teszed velem, amit teszel, eddig csendben tűrtem. Most, hogy már a húgodat is belekeverted, s mindezt a nagy nyilvánosság előtt, először és utoljára meg kell szólalnom - szintúgy a nyilvánosság előtt. Ezt követően nem kívánok a sajtóban védekezni vagy magyarázkodni, mert amit állítasz, az ellen nem lehet védekezni, hiszen hogyan bizonyítsam, hogy sosem vertelek vagy bántalmaztalak sem Téged, sem édesanyádat, sem húgodat...ugyanakkor az ügyben a kijelentéseid miatt általam indítandó büntetőeljárás során ez várhatóan tisztázódni fog.

Aki valóban ismer engem és Téged, az úgyis tudja az igazat. Bármit is állítasz, szilárdan kitartok a hat évvel ezelőtti elhatározásom mellett, azaz bármennyire is tönkre akarsz tenni ezért vagy azért, illetve bármennyire próbálod magadra irányítani a figyelmet: nem támogatlak tovább anyagilag sem Téged, sem édesanyádat, ennek valódi okát pedig mindketten pontosan tudjátok.

Minden egyes hamis szavad egy-egy késszúrás a szívembe, de nagykorú vagy és felelős a saját döntéseidért, cselekedeteidért. Azt csak remélni merem, hogy egyszer, amikor majd szembenézel azzal, hogy mit tettél, Te meg tudsz majd bocsátani magadnak.

Addig viszont arra kérnélek – amit már korábban is kértem Tőled-, hogy a Szilágyi név helyett viseld édesanyád családnevét, mert nem hiszem, hogy akár a Te, akár az én vonatkozásomban a továbbiakban bármilyen okból is indokolt lenne, hogy te Szilágyi Liliánának nevezd magad.

Dr. Szilágyi Zoltán"

(Magyar Hírlap)

Az eredeti poszt: