Márki-Zay szerint soha ilyen jól nem állt az ellenzék, a példátlan osztogatás mutatja, hogy a Fidesz fél

Márki-Zay
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

"Nehéz évet zártunk, szeretnénk változást, szeretnénk, ha a következő szebb lenne" – mondta újévi köszöntőjében az ellenzék közös miniszerelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter élőben közvetített videójában arról beszélt, az elmúlt évben megróbálták a magyart magyar ellen fordítani.

Minden létező felületen, televízióban, óriásplakátokon, interneten, közösségi médiában, írott és elektronikus médiában, egész évben öntötték ránk a hazugságot és a gyűlöletet, a magyar társadalom megosztottsága nőtt.

– fogalmazott.

Márki-Zay szerint az elmúlt év ugyanakkor eredményes is volt: a népi-urbánus ellentéteket meghaladva, testvérekként el tudták egymást elfogadni a tisztességes magyarok, baloldaltól a jobboldalig.

Az ellenzékről szólva elmondta, soha ilyen jól nem állt az ellenzék. Szerinte a „belső megosztottságot erősítő hang elfeledteti, hogy együtt erősek vagyunk.” Közölte, azt is, reális esély van a kormányváltásra, mivel

az ezeréves történelem során példátlan méretű osztogatás azt mutatja, hogy a Fidesz fél.

Az ellenzék közös miniszerelnök-jelöltje úgy látja, van remény,

most van olyan helyzet, hogy 12 év után el lehet számoltatni a tolvajokat, bűnözőket, gazembereket, és létre lehet hozni egy tisztességes Magyarországot.

Szerinte az osztogatás a lejáratókampány folyamatos. 

A koronavírus-járvány magyarországi rekord szinten lévő halálozásról is szólt. Közölte,

a covidban „megtizedelt” időskorú lakosság nagy arányban szavazott a Fideszre, míg az előválasztáson részt vevő fiatalok kormánykritikusak.

Elmondta,

hazugság, hogy az ellenzék visszavenné a 13. havi nyugdíjat, eltörölné a rezsicsökkentést és csökkentené a minimálbért, épp ellenkezőleg.

Felidézte, hogy Hódmezővásárhelyen uniós forrásból 77 százalékkal tudták csökkenteni a rezsiköltséget, a béreket és nyugdíjakat pedig értékállóvá tennék.

Márki-Zay az euró bevezetése mellett európai minimálbért ígért.