5,4 millió euróért vehette meg a Pegasust a lengyel kormány

5,4 millió euróért vehette meg a Pegasust a lengyel kormány

Mintegy 5,4 millió euróért vásárolhatta meg illegálisan a lengyel kormány a Pegasus kémszoftvert – írja az Euractiv a Gazeta Wyborcza értesülése alapján.

A Pegasus szoftvert a lengyel napilap szerint az Igazságügyi Alap forrásaiból finanszírozhatta a lengyel vezetés, holott a befolyt pénzbüntetéseket a bűncselekmények áldozatainak segítésére, valamint a további esetek megelőzésére kellene fordítani. A Gazeta Wyborcza szerint a kémszoftver megvásárlását az Igazságügyi Alap pénzügyi tervének módosítása tette lehetővé, amelyet 2017-ben hagytak jóvá. Az igazságügyi minisztérium azonban cáfolja mindezt.

Azt, hogy a kormány a Pegasust beszerezte és használta is az ellenzék vezető személyiségeinek megfigyelésére,

a Jog és Igazságosság (PiS) sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A lengyel lap szerint a 2019-es parlamenti választások előtt a lengyel ellenzéki ügyvédet, Roman Giertychet is célba vették a Pegasusszal, két évre rá pedig az igazságszolgáltatás kapcsán a kormánypárttal szemben kritikus Ewa Wrzosek bírót figyelhették meg. A választást megelőzően Krzysztof Brejza ellenzéki szenátor mobilját fél év alatt 33 alkalommal is meghekkelhették.

Pár hónappal korábban, a visegrádi csoport csúcstalálkozóján Beata Szydło és Benjamin Netanjahu akkori miniszterelnök találkozója után döntött Izrael a Pegazus-engedély eladásáról Lengyelországnak – emlékeztet a lap.