Jakab és a Jobbik is szolidáris a sztrájkoló pedagógusokkal

Jakab és a Jobbik is szolidáris a sztrájkoló pedagógusokkal

Mind a Jobbik, mind az ellenzéki párt elnöke, a korábban tanárként dolgozó Jakab Péter szolidaritásáról biztosította a hétfői figyelmeztető munkabeszüntetésben részt vett pedagógusokat.

Köszönöm a munkátokat, kollégák! Ma még csak szavakkal, a kormányváltás után minőségi bérekkel és megfelelő munkakörülményekkel

– írta Facebook-posztjában Jakab, aki azt is írta, a kormány köszönet helyett fenyegeti azokat, akik „éhbérért is hajlandóak tanítani a gyermekeinket”.

Azt írta, büszke azokra, akiket nem lehet megfélemlíteni, „gyermekeink előtt álljanak ők jó példaként”.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Brenner Koloman, az ellenzéki erő országgyűlési alelnöke a Jobbik Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, kiállnak a pedagógusok mellett, és teljes mellszélességgel támogatják őket. Emlékeztetnek, az Orbán-kormány különféle kényszerítő eszközökkel akarja megfélemlíteni a munkabeszüntetésben részt vevőket, míg médiájukban „fals információkkal igyekeznek a szülőket a pedagógusok ellen fordítani”.

Brenner a posztban emlékeztet, az Orbán-kormány oktatásért felelős emberei

  • nem akkor kezdtek el aggódni, amikor azt látták, hogy ezrével hagyják el a pályát a pedagógusok a megalázó bérek és a rossz munkakörülmények miatt;
  • nem akkor kezdtek el aggódni, amikor a kötelező oltás miatt még többen döntöttek úgy: vége;
  • nem akkor aggódnak, amikor a gyerekre omlik a vakolat a lerohasztott tanteremben, vagy amikor kabátban kell ülni az órán, mert nincs pénz fűtésre,

hanem akkor, amikor a bíróság kimondta, hogy a sztrájk jogszerű.

Nem hagyjuk, hogy tovább nyomorítsák, zsarolják azokat, akik kezében van a gyermekeink jövője!

– írja a közösségi médiában az ellenzéki politikus.

Mint arról korábban beszámoltunk, reggel 8 és 10 óra között a Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott a valódi béremelés, a munkaterhek csökkentése és a kötelező oltás eltörlése céljából.

Több ezer pedagógus sztrájkolt hétfőn

Bár az elmúlt hetekben komoly csörte alakult ki a szakszervetek és a kormány között, ennek ellenére ma sikerült megtartaniuk a figyelmeztető sztrájkjukat. A két nagy pedagógus szakszervezet azért tartja meg kétórás munkabeszüntetését, mert szeretnének valódi béremelést, azt kívánják, hogy a munkaterheket csökkentsék, illetve vonják vissza a kötelező oltásról szóló döntést.