WHO: korai még győzelmet hirdetni a Covid-19 felett

koronavírus, teszt, covid, pcr
Koronavírustesztre vesznek vizsgálati mintát egészségügyi dolgozók egy washingtoni tesztállomáson 2022. január 10-én.
Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Túl korai még, hogy az országok győzelmet hirdessenek a Covid-19 fölött, illetve felhagyjanak a vírus terjedésének megakadályozására irányuló erőfeszítéseikkel - figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

"Korai még bármely ország számára, hogy megadja magát, vagy győzelmet hirdessen"

- jelentette ki az MTI tudósítása szerint sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a világ országainak többségében emelkedik a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben elhunytak száma.

Tedrosz óvatosságot szorgalmazott, miközben egyes országok a járvány előtti élethez terveznek visszatérni. Dánia kedden tette meg ezt a lépést, a fertőzöttek újabb rekordja ellenére, bízva a magas átoltottságban és az omikron variáns okozta betegség kevésbé súlyos formájában.

Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón kifejezte amiatti félelmét, hogy egyes országok politikai nyomásra utánozni akarják a korlátozó intézkedéseket enyhítő kormányokat, anélkül, hogy figyelembe vennék a saját helyzetüket és az átoltottságot.

A Covid-19-világjárvány kezelésével megbízott WHO-vezető, Maria Van Kerkhove szintén óvott a korlátozó intézkedések gyors feloldásától.

"Óvatosságra szólítunk fel, mert sok ország még nem érte el az omikron csúcsát, sok országban pedig alacsony az átoltottság" - mondta.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz pedig emlékeztetett arra, hogy a vírus további terjedése újabb halálesetekhez vezet. Van Kerkhove hozzátette: a vírus nagyon "dinamikus és még sokat kell megtudni róla".

Legutóbb Dánia és Ausztria a múlt héten enyhített a korlátozásokon, korábban Nagy-Britannia, Írország, és Hollandia tett így, pedig Európa más országaiban újabb járványhullámokra és rekordokra számítanak.

Azóta, hogy pontosan tíz hete először azonosították a SARS-CoV-2 nevű vírus omikron variánsát, közel 90 millió fertőzöttet jelentettek a WHO-nak.

"Aggaszt bennünket az a tény, hogy egyes országokban az a nézet alakult ki, hogy miután van védőoltás, az omikron nagyon fertőző és kevésbé veszélyes, nem lehet megakadályozni a terjedését. Ennél semmi sem állhat távolabb a valóságtól" - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A főigazgató szerint ez a vírus veszélyes, amit nem győz ismételni az omikron megjelenése óta.

"Egyetlen országtól sem kérjük a karantén újbóli bevezetését. Felszólítunk azonban minden országot, hogy védje meg a lakosságát minden rendelkezésre álló eszközzel, és nem csak a védőoltásokkal" - tette hozzá.

Figyelmeztetve, hogy a vírus tovább változhat, mutálódhat, felszólította az országokat, hogy folytassák a szűrést, a vírus megfigyelését és szekvenálását.

"Nem tudunk a vírus ellen védekezni, ha nem tudjuk, hogyan viselkedik- szögezte le a főigazgató.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz úgy vélte: ha a vírus fejlődik, a vakcinákat is fejleszteni kell.