Az elszegényedést gátló nyugdíjkorrekciós programot vezetne be az Egységben Magyarországért

Az elszegényedést gátló nyugdíjkorrekciós programot vezetne be az Egységben Magyarországért

A nyugdíjasoknak nem választási ajándékokra, hanem méltó időskorra van szükségük – hangsúlyozták az Egységben Magyarországért pártszövetség szerdai sajtótájékoztatóján megszólaló ellenzéki szakpolitikusok. Ígéretet tettek arra, hogy a nemzeti kockázatközösségen alapuló társadalombiztosítás – alkotmányban rögzítendő – újraépítésével gondoskodnak a kiszámítható nyugdíjakról, az egészség megőrzéséről és a gyógyításról.

Az egészségügyi programjával is debütált az ellenzék, mindenkinek biztosítanák az egészséghez való jogát

A szociál- és gazdaságpolitika után most az egészségügy átalakítását célzó programjukat mutatták be az ellenzéki pártok szakpolitikusai. Az Egységben Magyarországért online sajtótájékoztató-sorozata keretében ismertették a kérdéskört érintő javaslataikat, amelyeket kormányra kerülésükkor kívánnak véghezvinni.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és Pest megye 9. sz. választókerületében az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselőjelöltje emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjasok mindig akkor váltak fontossá a Fidesznek, amikor országgyűlési választás közeledett. A nyugdíjak emelkedése az évek során rettentően elmaradt a bérek növekedésétől – állapította meg, hozzátéve: 

„Az Orbán-kormány azt hiszi, hogy az idősek, nyugdíjasok megvásárolhatók. Nagyon tudatos megfontolás volt a 13. havi nyugdíj kifizetése most februárban, de ezzel sajnos nem lehet kárpótolni az elmúlt 12 évet”.

Az LMP-s politikus „szolidáris, összetartó, igazságos” társadalom építését jelölte meg célként, és ennek jegyében hangsúlyozta: minden idős embernek jár a biztos megélhetés. A társadalmi megbecsülés azonban nem lehet csupán nyugdíjkérdés, biztosítani kell a megfelelő ápolást, egészségügyi ellátást is – tette hozzá.

Konczer Erik, a DK elnökhelyettese, aki Komárom-Esztergom megye 1. számú választókerületében induló közös országgyűlési képviselőjelölt, a 13. havi nyugdíj megőrzésének szándéka mellett további intézkedéseket is szükségesnek mondott. Így szerinte biztosítani kell a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, valamint

olyan nyugdíjkorrekciós programot kell bevezetni, ami az alacsony nyugdíjú személyeknél meggátolja az elszegényedést.

Emellett a svájci indexálás visszavezetésével biztosítani kell újra, hogy a gazdasági növekedésből a nyugdíjasok is részesüljenek – húzta alá.

Korózs Lajos, az MSZP politikusa, az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöke, aki Heves megye 3. sz. választókerülete közös országgyűlési képviselőjelöltje, a sajtótájékoztatón hangsúlyozta az otthonápolás fontosságát, amit munkaviszonynak fognak elismerni, és a minimálbér szintjére emelik. Az időskori biztonságot illetően a szocialista politikus kitért arra, hogy bővíteni kívánják a szolgáltatásokat a házi segítségnyújtásban, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtásban, a falugondnoki és a tanyagondnoki szolgáltatásban.

„Szakemberekre fogjuk bízni a módszertan kialakítását és a szakemberképzést, utánpótlásképzést is fideszes apparátcsikok (értsd: pártbürokraták) helyett” 

– jelezte, majd szólt arról is, hogy új érdekképviseleti rendszert akarnak kiépíteni. „Ami most van, az mindennek nevezhető, csak nem az Idősek Tanácsának” – jegyezte meg, és aláhúzta: semmi olyan döntést nem fog meghozni az idősekre nézve a Márki-Zay Péter vezette új kormány, amiről előtte ne kérték volna ki az idősek véleményét. A társadalmi integráció kapcsán a politikus kiemelte a digitális tudás időskori fejlesztését, aminek érdekében új programokat fognak indítani.

A nyugdíjasoknak nem választási ajándékokra, hanem méltó időskorra van szükségük!

Dr. Konczer Erika DK elnökhelyettese, országgyűlésiképviselő-jelöltKomárom-Esztergom megye 1. sz. választókerületébenSchmuck Erzsébetaz LMP társelnöke, orszá...