Záhonynál is önkéntesek segítik az érkező menekülteket

Záhonynál is önkéntesek segítik az érkező menekülteket

A kormány közvetlen segítsége helyett.

Reggel 6 óra óta vagyok a záhonyi átkelőnél és folyamatosan érkeznek a vonatok Ukrajna felől a menekültekkel

- közölte az Alfahír érdeklődésére a Jobbik IT alelnöke.

Más önkéntesekkel együtt az érkezőknek segítenek a tovább indulásban. Közvetlen kormányzati segítség ott sincs, így rajtuk kívül csak a Magyar Református Szeretetszolgálat fogadja az Ukrajna minden részéről jövő menekülteket.

Nem csak Kárpátalja felől érkeznek. Találkoztam ukrán, orosz menekültekkel, de érkeztek most délelőtt például indiai diákok is, akik szintén a háború miatt jöttek el Ukrajnából. Ételt, italt adunk mindenkinek és elmagyarázzuk, hogy mentesítő vonatok indulnak Budapestre, ahol szintén önkéntesek segítik majd őket. Akik átjutottak, azok kapnak egy úgynevezett szolidaritási jegyet a MÁV-tól, amivel itt, belföldön közlekedhetnek

- tette hozzá.

A Jobbik IT alelnöke elmondta, az érkezők keveset beszélnek az Ukrajnában zajló harcokról. Nagyon sok család a katonai behívó miatt távozott, de olyanokkal is beszélt, akik a külföldön élő szeretteikhez mentek.

Nemrég tanúja lehettem egy ukrán család találkozásának. Az érkező szülőknek a lánya Németországban dolgozik, aki ide jött Záhonyba. A szülei azonban nem tudták felhívni, és valahogyan ez az én telefonomon sem sikerült. Aztán pont megérkezett a lányuk az unokával, úgyhogy nagy volt az öröm.

Az orosz agresszió elől menekülők túlnyomó többsége tovább utazik. Azok, akik Magyarországon maradnak, főleg kárpátaljai magyarok, és itteni rokonokhoz, barátokhoz mennek. A záhonyi és persze a többi átkelőnél, valamint a fővárosi pályaudvarokon szintén az önkéntesek segítik a menekülteket.

„Attól félünk a leginkább, hogy a családunkban valaki meghal" - Helyszíni riport az ukrán-magyar határról

A 2015-ös közel-keleti migrációs válság után Magyarország újabb menekülthullámmal néz szembe. Az orosz invázió miatt Ukrajnából tömegek indultak el nyugat felé. Vajon a háború elől menekülnek, vagy a gazdasági jólét vonzza őket? Visszatérnének-e szülőföldjükre vagy Magyarországon, esetleg Nyugat-Európában képzelik el jövőjüket?

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Még nagyobb erővel ostromolja Kijevet az orosz hadsereg (percről percre)

Múlt hét csütörtökön Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, miután különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el Vlagyimir Putyin orosz elnök a Donyec-medencében február 24-én hajnalban. A napok óta tartó háborúban: Az ukránok nem teszik le a fegyvert, egyre több civil csatlakozik a sereghez.