Novák Katalin személyében olyan államfője lehet Magyarországnak, akinek kiterjedt orosz kapcsolatai vannak

Novák Katalin személyében olyan államfője lehet Magyarországnak, akinek kiterjedt orosz kapcsolatai vannak

Csütörtökön új köztársasági elnököt választ az Országgyűlés, a kormánypártok által jelölt Novák Katalinnal egy olyan személy kerülhet az államfői székbe az ukrán-orosz háború árnyékában, aki miniszterként egy nemzetközi „családvédelmi hálózat" kialakításán dolgozott, ez azonban elsősorban kétes hátterű orosz szervezetekkel és személyekkel való kapcsolatot jelentett.

Ahogy arról Sarkadi Nagy Márton az Átlátszón megjelent cikkében beszámolt, Novák háziasszonyi szerepet töltött be 2017-ben a Családok Budapesti Világtalálkozója nevű programsorozat keretében megrendezett Családok XI. Világkongresszusán (WCF). Kiszivárgott e-mailekből derült ki, hogy ezek az események alapvetően orosz politikai érdekeket szolgálnak ki Európában és az Egyesült Államokban.

Ezt jól mutatja, hogy felszólalt az eseményen Natalia Jakunyina, aki egy putyinista oligarcha, Vlagyimir Jakunyin felesége. Jakunyin egyike volt azoknak, akiknek az Egyesült Államok a Krím elfoglalása miatt befagyasztotta az amerikai kintlévőségeit és kitiltott az országból. 

Emellett a hírhedt orosz ortodox pap, Dmitrij Szmirnov is felszólalt a rendezvényen, aki korábban beszélt arról, hogy az abortuszt tervező nőknek azt kéne tanácsolni, hogy ne akarjanak rosszabbakká válni, mint Himmler vagy Goebbels, mert ők legalább nem gyilkolták meg a saját gyerekeiket.

Érdekes adalék, hogy a 2014-es moszkvai WCF-kongresszust szintén a Krím annektálása miatt le kellett mondani, azonban ez nem akadályozta meg a szervezőket, hogy ugyanabban az időpontban, ezúttal már az orosz kormányzat szervezésében megtartsanak egy hasonló konferenciát. Erre eredetileg Novák Katalin készült Moszkvába – ez derült ki egy Alekszandr Dugin orosz filozófus eurázsiai mozgalmához közelálló tisztségviselő postafiókjából kiszivárogtatott e-mailekből, amelyet a Shaltai Boltai orosz hackercsoport szerzett meg.

Egy szintén kiszivárgott, a konferencia résztvevőit tartalmazó lista szerint Novák moszkvai repülőjegyét az ortodox tradícióban különösen jelentős szerepet betöltő, Szent Andrásról elnevezett alapítvány fizette volna, az alapítvány elnöke a korábban már említett Natalia Jakunyina volt ekkor. Novákot Igor Beloborodov, az Orosz Stratégiai Tanulmányok Intézete (RISS) demográfiai osztályvezetője hívta meg, amely intézetet Vlagyimir Putyin aktívan támogatja és komoly vádak érték azzal kapcsolatban, hogy be akart avatkozni amerikai elnökválasztásokba, valamint számos olyan akcióban vett részt, amelynek célja a liberális demokrácia aláásása volt.

Beloborodov már régi ismerős a Fidesz háza táján, hiszen már 2012-ben is járt Budapesten, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szervezésében a parlamentben tartott Az Élet: Ajándék elnevezésű nemzetközi abortuszellenes konferencián volt előadó, ahol az Orbán-kormány eredményeit méltatta. Ezt követően a 2015-ös budapesti népesedéspolitikai konferencián is részt vett, ezt egy levélben külön meg is köszönte neki Novák Katalin, majd a már említett 2017-es budapesti programsorozaton is felszólalt.

A 2014-es konferenciára végül Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkori államtitkárhelyettese utazott el Moszkvába, így Magyarország volt az egyetlen olyan európai uniós tagország, ami kormányzati szinten képviseltette magát.

Rémy Bonny belga politikai elemző és aktivista több hónapot töltött Budapesten feltérképezve többek között a Novák Katalin és az orosz aktorok közötti kapcsolatokat, erről egy ábrát is közzétett.

A 2017-es budapesti után 2019-ben Veronában rendezték meg a WCF-konferenciát, ahol Novák Katalin egy rendezvény egyik fő szónokaként vett részt. Szintén régi ismerősként köszönthették a résztvevők a korábban már említett Dimitrij Szmirnov pópát is. Az Azonnali beszámolója szerint a konferencián olyan szélsőséges nézeteket képviseltek, amelyek kiverték a biztosítékot az akkori kormánykoalíció egyik pártjánál, az Öt Csillag Mozgalomnál is. A párt baloldalához közelálló Il Fatto Quotidiano napilap úgy fogalmazott, hogy a kongresszus valójában Salvini találkozója fideszes és putyinista körökkel. Ezt az is alátámasztotta, hogy az egyik díszvendég Alexej Komov volt, aki ahhoz a Szent Balázs Alapítványhoz kötődik, amely mögött Konsztantyin Malofejev orosz oligarcha áll, aki ki van tiltva az Európai Unió területéről a kelet-ukrajnai lázadók pénzügyi támogatása miatt.