A II. világháború óta nem volt annyi menekült gyermek, mint az orosz invázió miatt

A II. világháború óta nem volt annyi menekült gyermek, mint az orosz invázió miatt

Az elmúlt 20 napban mintegy 1,4 millió gyermek kényszerült menekülésre Ukrajnából a háború miatt – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF. James Elder, a szervezet szóvivője genfi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy szinte minden másodpercben menekültté válik ott egy gyermek.

Keddre több mint 2,95 millióra nőtt az Ukrajnából elmenekült emberek száma az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legutóbbi számítása szerint – emlékeztetett az AP hírügynökség.

„Kirobbanásának sebességét és mértékét tekintve ez a válság példa nélküli a második világháború óta” – tette hozzá Elder.

A nyugat-ukrajnai Rivne hatóságai szerint 19-re nőtt a városhoz közeli tévétorony elleni hétfői orosz rakétatámadásban meghaltak száma. A rivnei regionális önkormányzat kedden a Facebook-oldalán tette közzé, hogy 19 ember meghalt és kilencen megsebesültek az Antopol településen lévő tévétorony elleni támadásban. A település mintegy 160 kilométerre van a lengyel hatától. Az első jelentések még kilenc halálos áldozatról szóltak.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök friss bejelentése szerint kedden folytatódnak a tárgyalások az ukrán és az orosz delegáció között. Zelenszkij újabb videóbeszédében elmondta, hogy az ukrán delegáció jó munkát végzett a hétfői tárgyalások során. További részletekkel nem szolgált erről. Elmondta viszont, hogy hétfőn beszélt Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel a háború gyors megállítása és „a becsületes béke” elérésére irányuló erőfeszítések részeként.

Bennett, aki közvetíteni akart a békés rendezés érdekében, hétfőn tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter közölte: Ankara tárgyal Moszkvával és Kijevvel annak érdekében, hogy biztosítsák az ostromlott Mariupol városában rekedt mintegy száz török állampolgár evakuálását.

Több tucatnyi török és más török állampolgár egy mecsetben keresett menedéket az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban a bekerítő orosz támadás elől.

A török védelmi minisztérium tisztviselői hozzátették: remélik, hogy az orosz hatóságok biztonsági intézkedései után hamarosan megkezdődik az evakuálás Mariupolból. Ez azt jelenti, hogy állításuk szerint a városba vezető utakat megtisztították az aknáktól, és folyamatban van a humanitárius folyosók megnyitása, a buszok beengedése Mariupolba. A tisztviselők a minisztérium szabályának megfelelően névtelenségük megőrzése mellett adtak tájékoztatást.

Cavusoglu az mondta még: Törökország eddig 14 800 állampolgárát menekítette ki Ukrajnából.

(MTI)