Quaestor-botrány: az 50 millió forint alatti esetek büntetőügyeit nem vizsgálnák tovább

Quaestor-botrány: az 50 millió forint alatti esetek büntetőügyeit nem vizsgálnák tovább

A Szijjártó Péter barátjának, Tarsoly Csabának nevéhez fűződő brókercég ügye 2015 óta húzódik.

A Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében indítványt tett a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor-ügyben – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta: a büntetőeljárási törvény úgy rendelkezik, hogy a bíróság az eljárást megszünteti olyan ügy, illetve ügyrész esetében, amely olyan bűncselekmény miatt folyik, aminek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett.

A rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal gyorsításának elősegítése, emellett a pergazdaságosságot is szolgálja, mivel a megszüntetéssel érintett bűncselekmény miatt nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni.

A Quaestor-ügyben eddig lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy az 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe. A vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének, 84 százalékának a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljes egészben megtérült. Ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka – összegezte a fővárosi főügyész.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Quaestor-ügy vádiratának 4. vádpontjában írt bűncselekményeknek a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége – közölte Ibolya Tibor.

Emiatt a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint ezekben az ügyekben a büntetőeljárás megszüntetésének van helye, ezért erre tett indítványt, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezése érdekében. Az eljárás részleges megszüntetése – bűnösség kimondás esetén – a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét.

Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A Fővárosi Főügyészség a cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. A bírósági tárgyalás 2016. június 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

(MTI)