Merkely szerint nem sértett meg etikai előírást azzal, hogy egyetemista lányokkal bulizott

Merkely szerint nem sértett meg etikai előírást azzal, hogy egyetemista lányokkal bulizott

Ahogy arról tegnap az Alfahír is beszámolt, Merkely Béláról két videó is nyilvánosságra került, amiken az ELTE  cheerleader csapatának hölgytagjaival bulizik, táncikál. 

Az egyetem rektorát ma telefonon érte el az RTL Híradó. Nyilatkozni nem akart, de elmondta, aznap este az egyetemi csapat sikerét ünnepelték együtt a hallgatókkal. Szerinte a viselkedésével nem sértett meg semmilyen etikai előírást.

Az említett videókat igyekeztek törölni/töröltetni, de az Alfahír Youtube-csatornáján még elérhetőek.

Jellemző a parti-fíllingre, hogy a korábbi kampányarc, Merkely Béla ezeken többek között így nyilatkozik: 

"Én, a Semmelweis Egyetem rektora, a mai napon rektori utasításba adom, hogy cheerleaderek az első számú sporttá emelkednek az egyetemen, és a cheerleaderek a legmagasabb elismerésben részesülnek"

"Azt mondta Béla amúgy, hogy este szedjük össze a neveket" - Merkely Béla így utasította a HÖK-ös embereit egy petíció aláírói ellen

Egy meglehetősen meghökkentő belső levelezés jutott az Alfahír birtokában, melyből kiderül, hogy a Semmelweis Egyetem (SE) Merkely Béla rektorhoz közeli HÖK-vezetői milyen megalázó módon próbáltak eljárni egy hallgatótársukkal. Az eset még akkor történt, amikos a koronavírus-járvány hazai első hulláma idején, 2020.

Merkely Béla neve egyébként közvetetten több kellemetlen ügyben is felmerült, legyen szó egymásnak ellentmondó koronavírus-nyilatkozatokról, sportolóknak kiadott kamu PCR-teszt igazolásokról vagy arról, hogy a bírósági végrehajtók rácsok mögé került főnökének, Schadl Györgynek páncélszekrényében őrzött zsaroló szexvideók kapcsán írt cikkünket Merkely ügyvédje a hátunk mögött akarta letöröltetni oldalunkról.