Több mint kétszáz belgrádi iskolában és egy óvodában is bombariadó volt szerda reggel

Több mint kétszáz belgrádi iskolában és egy óvodában is bombariadó volt szerda reggel

Szerda reggel több mint kétszáz belgrádi iskolában és egy óvodában volt bombariadó, miután a rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy robbanószerkezet van az épületekben - számolt be az MTI. Az általános és középiskolákban szerdán távoktatás volt, az óvoda nem nyitott ki, a rendőrség átvizsgálja az épületeket.

Az utóbbi hónapokban több mint ezer bejelentés érkezett robbanószerkezetekről, eddig minden fenyegetés hamisnak bizonyult. 

Korábban iskolákat, kormányzati épületeket, hidakat és idegenforgalmi látványosságokat fenyegettek meg.

A mostani eset abban különbözik az előzőktől, hogy a fenyegetés küldője azt állította levelében, hogy elkövetett már három gyilkosságot, valamint azt írta: „nincs már semmim, de fegyverem van”.

Ana Brnabić miniszterelnök május közepén a Pink televízió műsorában azt mondta, hogy szerinte a bombariadókkal akarnak külföldről nyomást gyakorolni Szerbiára, hogy csatlakozzanak az Oroszország elleni nemzetközi szankciókhoz.

Mint mondta,

Szerbia az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, és emiatt napról napra nő rajtuk a nyomás.

Aleksandar Vulin belügyminiszter pedig korábban azt nyilatkozta, minden fenyegetés azzal kezdődik, hogy „amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek”. A szerdai fenyegető levélben a hatóság tájékoztatása szerint viszont nem esett szó Oroszországról.

Mint megírtuk, a szerbiai belügyminisztérium május végéig 19, bombafenyegetést tartalmazó e-mail elküldésének helyét tudta azonosítani, ezek alapján pedig kiderült, hogy a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték.

Megszólalt a szerb belügyminisztérium, miután a napokban több száz bombariadó volt az országban

A szerbiai belügyminisztérium 19, bombafenyegetést tartalmazó e-mail elküldésének helyét tudta azonosítani, ezek alapján pedig kiderült, hogy a leveleket az utóbbi napokban Lengyelországból, Gambiából, Iránból, Nigériából, Ukrajnából, Szlovéniából és Oroszországból küldték - közölte a szerbiai sajtó csütörtökön. Az MTI azt írja, az utóbbi néhány napban több száz bombariadó volt Szerbia-szerte, főként iskolákat, turisztikai célpontokat, bevásárlóközpontokat, erőműveket és hidakat fenyegettek meg robbantással.

A minisztérium felvette a kapcsolatot a szóban forgó országok illetékeseivel, valamint az Interpollal és az Europollal, hogy mihamarabb felkutassák a robbanószerkezettel riogatókat. A hamis bejelentések miatt eddig nyolc ember ellen indult eljárás, két nagykorút elfogtak, hat kiskorú ellen pedig feljelentést tettek.