Már közel 100 olyan benzinkút van az országban, ahol nem lehet tankolni

Már közel 100 olyan benzinkút van az országban, ahol nem lehet tankolni

A kutak azért nem üzemelnek, mert nem kapnak üzemanyagot.

Országszerte már 100 körül van azoknak a benzinkutaknak a száma, ahol egyáltalán nem lehet tankolni az üzemanyaghiány miatt – mondta az ATV híradójának Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője, aki hozzátette, azért nem üzemelnek, mert nem kapnak üzemanyagot.

A televíziónak nyilatkozott egy balassagyarmati benzinkút üzemeltetője is, aki elmondta, utoljára péntek este kaptak üzemanyagot, ami pillanatokon belül elfogyott, így most hétfőn már ki sem nyitottak.

Tóth András, a Xhénia Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott,

ez most azért nagy probléma, mert az erre a hónapra szánt mennyiség fele már elfogyott, és még csak nyolcadika van. Nem tudják, hogy ha most rendelnek üzemanyagot, akkor fognak-e kapni, illetve ha kapnak, akkor mennyit.

Az ATV híradójának nyilatkozó energiapiaci szakértő szerint a korlátozások mértéke azért tér el jelentősen egymástól, mert erről nincs egységes szabályozás. Balogh József szerint a cégek saját hatáskörben döntenek arról, hogy hány liter üzemanyagot  vagy mekkora összeghatárig tankolhatunk az autónkba. A szakértő hallott egy olyan szabolcsi faluról, ahol naponta csak 8 ezer forintig lehet tankolni.