Tűzszünet lépett életbe Izrael és az Iszlám Dzsihád között

Tűzszünet lépett életbe Izrael és az Iszlám Dzsihád között

Az egyiptomi közvetítéssel megkötött tűzszünet feltételeit az Iszlám Dzsihád és az izraeli vezetés is elfogadta. Ebben az is szerepel, hogy

Egyiptom felhívására erőfeszítéseket tesznek és elkötelezettek  amellett, hogy kiszabadítsák az Iszlám Dzsihád letartóztatott tagjait, Bassam al-Szaadit és Kalil Avadét.

Muhamad al-Hindi, az Iszlám Dzsihád politikai szárnyának szóvivője megerősítette, hogy a szervezet egyetértett a gázai tűzszünetről szóló egyiptomi javaslattal, melyet helyi idő szerint 23.30-ra hirdettek meg.

A mostani konfliktus során Izrael 170 célpontot támadott a Gázai övezetben, és megölte az Iszlám Dzsihád két fontos helyi vezetőjét. Az akcióban eddig 44 palesztin, köztük 15 gyermek, valamint az Iszlám Dzsihád tagjai vesztették életüket. Több mint 300-an megsebesültek, míg 13 izraelit kezeltek kórházban kisebb sérülésekkel.

A rádió értesülései szerint hétfő reggel 9 órától megnyílnak a gázai átkelőhelyek, a gázai vendégmunkások így ismét beléphetnek Izraelbe, és újra megindulhatnak Gázába az üzemanyag- és segélyszállítmányok. Az övezet környékén egyelőre még fenntartanak az izraeli hatóságok több, izraeliekre vonatkozó óvatossági korlátozást.

Izrael múlt pénteken indította meg Hajnalhasadás nevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen, mert azok Tel-Aviv szerint megtorlással fenyegettek egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjük, Besszám esz-Szaadi letartóztatása miatt. Az akcióban az izraeliek végeztek Tejszír al-Dzsabarival, az Iszlám Dzsihád észak-gázai parancsnokával, majd vasárnap Hálid Manszúrral, a déli rész katonai vezetőjével.

(MTI)