Medián: A Fidesz-szavazók egy része is a kormányt tartja felelősnek a kialakult válságért

békemenet, cöf
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A fővárosban élő Fidesz-szavazók 22 százaléka egyesre vagy kettesre értékeli a kormány munkáját

- derült ki a Medián Hvg360-on közétett kutatásából.

Az 1000 fős mintán alapuló telefonos felmérés alapján minden második budapesti lakos arra számít, hogy a következő időszakban kevesebbet engedhet meg magának, egyharmaduk pedig még attól is tart, hogy rezsiszámláit sem tudja majd kifizetni.

Az is kiderül, hogy a válaszadók 69 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a kormány az átlag felett fogyasztók esetében növeli az áram- és gázárakat, ráadásul a válaszadók negyedének „elviselhetetlen nehézséget” okoznak majd az új árak.

A többség elsősorban Oroszországot és az Orbán kormányt hibáztatja a kialakult válságért.

Sokan vannak a kormánypárti szavazók közül, - minden negyedik fideszes -, akik a kormányt hibáztatják. A budapestiek többsége is úgy látja, hogy a kormány nem kezeli jól a válságot: ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott.

A fővárosi fideszesek 22 százaléka ötös skálán egyessel vagy kettessel értékelte a kormány válságkezelését.