Ismét Balásy Gyula médiaügynöksége nyert a Médiahatóság pályázatán, ezúttal negyedmilliárdot

Ismét Balásy Gyula médiaügynöksége nyert a Médiahatóság pályázatán, ezúttal negyedmilliárdot

Nettó 250 millió forint értékű, médiatervezésre és médiavásárlásra kiírt közbeszerzési eljárást nyert el a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media Kft. – szúrta ki az uniós közbeszerzési értesítőben az mfor.hu.

A 2025 végéig, vagy a keretösszeg kimerüléséig érvényes szerződés szerint a New Land Media a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) hirdetéseinek és reklámjainak, valamint a hirdetések és reklámok, pr-anyagok – nyomtatott, elektronikus és online – megjelentetését intézi médiavásárlás útján.

A keret várhatóan 20 kampányt foglal majd magába.

Versenyről nem beszélhetünk, hiszen egyetlen szereplő vett részt az NMHH közbeszerzési eljárásán.

A hirdetményből kiderül, hogy az NMHH kampányainak célcsoportjai elsődlegesen a 18. évüket betöltött, hírközlési szolgáltatási előfizetéssel rendelkező magyar állampolgárok, emellett üzenet-specifikus célcsoportnak minősülnek a 6-16 éves gyermekek, a felsőoktatásban tanulók, a szülők, nagyszülők, a média- és hírközlési szakemberek, az álláskeresők, valamint a digitálisan éretlenek. Emellett külön célcsoportként határozták meg a szenior, 58 évnél idősebb korosztályt is.

Az NMHH hirdetéseivel a kampányok során országos és regionális televíziós csatornák adásaiban, országos és regionális, önkormányzati lapok hasábjain, online hirdetési felületeken, országos, regionális és helyi közszolgálati és kereskedelmi rádiók frekvenciáin, közterületi hirdetési felületeken (óriásplakát, citylight plakát, hirdetőoszlop, járműreklám, indoor plakát), valamint a közösségimédia-felületeken (Facebook, Instagram) és a Google, YouTube hirdetéseiben lehet majd találkozni – írta a portál.

Az mfor megjegyzi, a kormány kedvenc médiaügynöksége a 2020-as 70,4 milliárdos forgalmát 2021-re 80,3 milliárd forintra növelte, a New Land Media Kft. adózott eredménye pedig a 2020-as 3,1 milliárd forintról 4,8 milliárd forintra ugrott. A tavalyi év profitjából az egyedüli tag Balásy Gyula több mint 1,5 milliárd forint osztalékot vett fel.