Matolcsy: Az MNB felvette a harcot a 70-es évek ellen

Matolcsy: Az MNB felvette a harcot a 70-es évek ellen

Az alapkamat-emelési ciklus lezárásával nincs vége az infláció elleni küzdelemnek, a jegybank más eszközökre nagyobb hangsúlyt fektetve folytatja a pénzügyi szigorítást és az infláció elleni küzdelmet - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 125 bázispontos kamatemelést követő keddi sajtótájékoztatón. Így már 13 százalékra emelkedett a jegybanki alapkamat.

Megjegyezte, hogy ebben az évben még nő az inflációs ütem, és csak a jövő év első felében áll meg, tetőzik, majd lassú csökkenésnek indulva 2024-ben ér a jegybanki cél közelébe. Az MTI szerint úgy fogalmazott, hogy

az alapkamat-emelési ciklus végére "jó nagy pontot" tettek, "hogy mindenki láthassa: vége van".

A jegybank elnöke felidézte, hogy Európában elsőként és a legnagyobb mértékben emelték az alapkamatot a járvány után, mert az árstabilitási és pénzügyi stabilitási feltételek indokolták ezt.

Az infláció és az energiaáremelkedések mellett Magyarország egy sor kihívással szembesül: az államháztartási hiány magas, és a folyó fizetési mérleg veszélyes kockázati sávba ért - mutatott rá.

Matolcsy György jelezte, hogy vissza kell térni az egyensúlyi növekedés pályájára, ahonnan 2020 után letért az ország, első körben a járvány hatására. Azt üzenik a kormánynak, az üzleti szektornak, a családoknak és a partnereiknek a külvilágban, hogy fel kell gyorsítani az átmenetet az energiahatékonyság, a digitalizáció és a versenyképesség irányába, a felsőoktatást pedig át kell szervezni, a technológia-intenzív ágazatok fejlődését fel kell gyorsítani.

"Nem megyünk tovább, mert úgy látjuk, hogy az infláció - mint máshol is - Magyarországon már öngerjesztő lenne, nincs értelme egy kétszámjegyű kamatnál tovább menni felfelé" 

- hangsúlyozta az MNB elnöke, hozzáfűzve: a globális gazdaság felől is kedvező hírek érkeznek, mintha lecsengőben lenne a magas inflációs szakasz.

Arra is kitért, hogy az MNB már több mint egy éve jelezte: a 2020-as évtized alapvető mintázataiban egyre jobban emlékeztet az 1970-es évtizedre, amelyre a magas infláció mellett az alacsony növekedés, a munkanélküliség, az energiasokkok és a bizonytalanságok voltak jellemzők. 

Az MNB felvette a harcot a 70-es évek ellen 

- fogalmazott Matolcsy György a sajtótájékoztatón.