Ungár Péter: Az oktatási kerekasztal "az üres fontoskodás mintapéldája"

Ungár Péter: Az oktatási kerekasztal "az üres fontoskodás mintapéldája"

Ahogy minden ellenzéki párt, úgy az LMP is meghívót kapott a Jobbik által összehívott oktatási kerekasztalra. Mi nem fogunk menni 

– jelezte Ungár Péter, az LMP társelnöke és frakcióvezetője a Facebook-oldalán, miután majdnem minden párt frakciója reagált lapunknak részvételi szándékáról a november 2-án esedékes egyeztetésen.

A zöld pártvezető ugyanis nem látja értelmét a kerekasztal kezdeményezésének:

„Nyilván sok szempontból egyszerűbb lenne odaküldeni valakit a pártból, szépen mosolyogni utána az újabb végtelen hosszúságú sajtótájékoztatón, és újra hatszor elmondani ugyanazt egymás után két percben. Mi azonban próbáljuk komolyan venni azt az ígéretünket, hogy a negyedik kétharmad után súlyos önvizsgálatra van szükség, és semmit nem folytathatunk úgy, mint ahogy előtte csináltuk, mert annak a vége logikusan az ötödik kétharmad lehet csak. El kell fogadnunk, hogy az, hogy hat párt tudja közösen ugyanazt mondani, nem olyan politikai teljesítmény, amit a választók értékelnének.” – vélekedett, hozzátéve, szerinte

meg kell értenünk, hogy a választók átlátnak a látszatpolitizáláson, és nem különösebben kérnek belőle. Márpedig az ellenzéki kerekasztal jelenleg az üres fontoskodás mintapéldája

– fogalmazott Ungár, aki szerint a politikában az a legnagyobb tévedés, ha ugyanazokat a hibákat akarjuk elkövetni újra és újra. 

Az LMP-s országgyűlési képviselő úgy látja, az elmúlt két év „egy végtelen hosszúságú hatpári kerekasztal volt”, és az eredménye ismert.

„Úgyhogy mi inkább azzal töltjük az időnket, hogy egész éjszaka a szociális törvény módosításáról vitázunk az Országgyűlésben, és elmondjuk, hogy a jelenlegi energiaválság egyetlen tartós megoldása a radikális zöldfordulat, küzdünk a szélenergia tiltásának feloldásáért, és végtelenszer elmondjuk, hogy egy veszteséges telekommunikációs vállalat felvásárlása helyett inkább le kéne szigetelni az országot” – írta posztjában Ungár Péter.

Meggyőződése szerint ezzel többet tesznek a kormányváltásért, „mintha elmegyünk az újabb osztálytalálkozóra”.