Mégis részt vesz Pintér Sándor a pedagógusok konzultációján

Mégis részt vesz Pintér Sándor a pedagógusok konzultációján

A Belügyminisztérium még csütörtök este emlékeztetett, hogy Pintér Sándor kezdeményezésére december 16-án, pénteken köznevelési konzultációra kerül sor Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, s ezzel együtt közölték:

a találkozót a belügyminiszter hívta életre, így természetes, hogy azon részt vesz.

Az MTI közvetítésével azt is írták, a szóban forgó rendezvényről "az elmúlt időszakban számos, minden alapot nélkülöző, hangulatkeltő információ jelent meg".

A tárca azt követően adta ki közleményét, hogy tegnap délután a Civil Közoktatási Platform (CKP) nyílt levelet írt Pintérnek, felszólítva, hogy ne csak Maruzsa Zoltán oktatásért felelős államtitkár legyen jelen a pénteki szakmai egyeztetésen.

Addig viszont nem volt teljesen egyértelmű, megjelenik-e egyáltalán a kormány részéről a belügyminiszter a pedagógusokkal folytatandó szakmai konzultáción. 

Ám mostanra kiderült, hogy Pintér Sándor is megérkezett a 10 órakor megkezdett rendezvényre, rajta kívül pedig Maruzsa Zoltán államtitkár és Rétvári Bence miniszterhelyettes is. A Mérce tudósítása szerint a hivatalos meghívottakon túl a kormánytagokat tüntetők sorfala várta a helyszínen, illetve a tanárok mellett kiállva támogató üzeneteket ábrázoló transzparenseket tartottak. A szakszervezetek szintén meghívottként szerepelnek az eseményen, viszont ők nem szólalhatnak fel.