Parragh László szerint lassan ki kell vezetni az árstopokat

Parragh László szerint lassan ki kell vezetni az árstopokat

Parragh László szerint "újra kell gondolni az ársapkák fenntartását".  A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a kormánypárti Magyar Nemzetnek adott interjújában úgy fogalmazott:

"Lassan meg kell tervezni az árstopok kivezetését, ami egy gazdaságpolitikai feladat".

Úgy véli, ehhez kezdenek összeállni a szükséges feltételek. Ilyen szerinte az infláció és a forint árfolyamának kedvező alakulása, illetve a növekedés és a fogyasztás visszaesése is.

A kamara vezetője kedvezőnek nevezte, hogy a kezdeti pánik után a cégek döntő része egyre inkább alkalmazkodik a magas energiaárakhoz, és olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését - mondta.

Kifejtette: már látni a kedvezőbb előjeleket a gazdaságban, még ha ezt jelenleg nem is érzékeli közvetlenül minden cég. Parragh optimista hangnemet ütött meg, mivel szerinte már pusztán az uniós megállapodás ténye kedvező hatást tett a forint árfolyamára, a magyar fizetőeszköz a jövőben tovább erősödhet.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője kedvezőnek nevezte, hogy a kezdeti pánik után a cégek döntő része egyre inkább alkalmazkodik a magas energiaárakhoz, és olyan úton indult el, amely minden bizonnyal fenntarthatóvá teszi a működését.