Gyöngyösi szerint helyben erős, hiteles jelöltekkel kell készülni az önkormányzati választási kampányra

Gyöngyösi szerint helyben erős, hiteles jelöltekkel kell készülni az önkormányzati választási kampányra

"A Jobbikban van annyi alázat, hogy lássa azt, hogy az önkormányzatiságot olyan szinten kiüresítette a Fidesz, és annyira elvette az önkormányzatok függetlenségét, hogy egyszerűen az ellenzéki pártok nem tehetik meg azt, hogy kizárólag pártlogós jelölteket indítsanak el" - emelte ki Gyöngyösi Márton.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke és EP-képviselője az ATV Start műsorában elmondta, valóban két olyan választás lesz jövőre, amelyek nagyon más logika szerint működnek. Az önkormányzati választáson pártja javaslatának alkalmazását szorgalmazza, miszerint az pártpolitikától mentes legyen. Az EP-választás pedig pártlistás módon történik, azon a pártok önállóan indulnak, így tervezi majd a Jobbik is - szögezte le.

A múlt vasárnapi jászberényi időközi választás eredménye alapján viszont a pártelnök szerint a 2024-es helyhatósági választás kampányának pártmentesen, helyi ügyek mentén érdemes történnie. A jobbikos, de egyesületi színekben induló Budai Lóránt polgármester fölényes győzelmére hivatkozva Gyöngyösi úgy érvelt:

"A Jobbikban van annyi alázat, hogy lássa azt, hogy az önkormányzatiságot olyan szinten kiüresítette a Fidesz, és annyira elvette az önkormányzatok függetlenségét, hogy egyszerűen az ellenzéki pártok nem tehetik meg azt, hogy kizárólag pártlogós jelölteket indítsanak el."

Gyöngyösi Márton arról is beszélt, szerinte az, hogy a Fidesz a két választást egy napra tette, az nem véletlen, és ebben is volt "egy jókora rosszindulat", hogy az ellenzéki pártokat nehéz helyzetbe hozza.

Szavai szerint az már egy augusztus óta érlelődő gondolat benne, hogy a pártoknak egyet hátra kéne lépniük majd az önkormányzati választásokra, és helyben erős, hiteles jelöltekkel készülni a kampányra. A Jobbik elnöke megerősítette, a DK-val nem szándékoznak együttműködni a továbbiakban, ennek érvényét ugyanis a jászberényi választás is alátámasztja. A Jobbik vezetője azt is kijelentette, egy ellenzéki előválasztás megtartásának nem látja értelmét a közelgő önkormányzati választásra.