176 kilométeren keresztül üldözték a rendőrök az embercsempészt, végül kilőtték az autója gumiját

176 kilométeren keresztül üldözték a rendőrök az embercsempészt, végül kilőtték az autója gumiját

Az illegális migránsoknak Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1 200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.

A szentendrei körzeti megbízott három célzott lövése állította meg egy menekülő embercsempész gépjárművét. A sofőr kilenc illegális migránssal 84 percen át, 176 kilométeren keresztül menekült a rendőrök elől – számolt be a police.hu.

A rendőrség közleményéből kiderült: reflektorral közlekedő Audira figyeltek fel a rendőrök Kiskunmajsa külterületén szerda éjszaka. A kombi vezetője nem állt meg a rendőrök jelzésére, akik ezért követni kezdték.

„A Kiskunmajsa – Jászszentlászló – M5 Kiskunfélegyháza-Dél – Budapest – 11-es számú főút – Szentendre útvonalon rendre váltották egymást a megkülönböztető jelzéseiket együttesen használó rendőrségi gépjárművek az Audi mögött. Az ámokfutót Szentendrén, a 11-es számú főút és a Rózsa utca kereszteződésénél egy, az úton keresztbe állított rendőrautó is megpróbálta feltartóztatni. A menekülő ráhúzta a gépkocsit az úton álló egyik rendőrre, aki három célzott lövést adott le a járműre” – írják.

Az ámokfutó azonban a találatok ellenére az autó tovább haladt Visegrád felé.

Közölték:

Sebessége folyamatosan csökkent, majd 2,8 kilométerre a lövések leadásának helyszínétől, Szentendre, Bükkös part utca és Dunakanyar körút kereszteződésénél mozgásképtelenné vált – jobb első kerekének abroncsát „leeresztette” a rendőr lövése.

A sofőr ezután kiugrott a kocsiból, elmenekült. A hátrahagyott járműben a rendőrök kilenc, magukat szír állampolgárnak nevező férfit találtak, jogszerű magyarországi tartózkodásukat egyikük sem tudta igazolni.

Az illegális migránsok – elmondásuk szerint – valahol Zomborral szemben, az ideiglenes biztonsági határzáron átvergődve jutottak Magyarország területére. Szlovákiába történő szállításukért fejenként 1 200 eurót kellett letétbe helyezniük még Törökországban.

Az embercsempészt keresik a rendőrök, az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt.

(Címlapkép: police.hu)