18 évet kapott a korrupt ex-főpolgármester

Az 56 éves Samuel Moreno Rojasra a hatóságok ezen felül 210 millió pesó (mintegy 19 millió forintos) pénzbüntetést szabtak ki.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a főpolgármester hivatali ideje alatt

egy több mint hatmilliárd pesó (körülbelül 545 millió forint) értékű "jutalékrendszer" elosztását igazgatta.

2009-ben a mentőszolgálatok munkájának elvégzésére vonatkozó, mintegy 6,2 milliárd forint értékű megbízás odaítélésekor.

A baloldali Alternatív Demokratikus Pólus tömörülés színeiben politizáló Moreno Rojast 2007-ben választották meg Bogota élére. 2011 májusában felfüggesztették posztján, majd előzetesen őrizetben tartották, mert a hatóságok mulasztásokat találtak a közmunkákat érintő szerződések kezelésénél.

A korábbi polgármester ellen egy másik eljárás is indult korrupció miatt: a hatóságok szabálytalanságokat találtak a Transmilenio nevű, helyi közösségi közlekedési rendszer megépítésére vonatkozó megbízás körül, és azzal vádolják Moreno Rojast, hogy ezzel közel 200 millió pesós kárt okozott a kolumbiai államnak.