200 milliót kerestek a magyar állampolgárság árusításával

Nagy Ferenc tájékoztatása szerint a férfit, élettársát és annak gyermekét vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétségével, a két ukrajnai közvetítőt pedig befolyás vásárlásának bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádiratot idézve a főügyész-helyettes azt írta, a magyar állampolgárságú férfi 2013 januárjában ismerkedett meg két kárpátaljai magyarral, akikkel megállapodott abban, hogy hivatali kapcsolatai révén pénzért segít a magyar állampolgárság kedvezményes honosítás útján való megszerzésében olyan további ukrán embereknek, akik törvényesen nem kaphatnák meg az állampolgárságot.

Az egyezség szerint a két kárpátaljai magyar Ukrajnában szervezett be olyan embereket, akik hajlandóak fejenként ezer eurót fizetni a magyar állampolgárság megszerzéséért. Ennek alapján a magyar férfi 2013 januárja és decembere közötti időszakban összesen 594, Kárpátalján élő ember honosítási kérelmeit vette át az említett két közvetítőn keresztül. A kérelmek, illetve a pénz átvételében segítséget nyújtott neki az élettársa és annak fia is - ismertette a megyei főügyész-helyettes.

Hozzátette, 185 esetben a férfi átvételi elismervényt is kiállított az iratok átvételéről, melyen egy magyar város polgármesteri hivatalának hamis bélyegzőjét helyezte el.

A férfi, illetve az élettársa és annak fia összesen 648 ezer eurót (több mint 200 millió forintot) vettek át az ukrán közvetítőktől a kedvezményes honosítást elintézésére, azonban a tényleges ügyintézés érdekében semmit nem tettek. A pénzt saját céljaikra fordították, egyebek mellett egy családi házat vásároltak 30 millió forint értékben az élettárs gyermekének.

A bűncselekmények elkövetésében központi szerepet játszó férfi 2015. szeptember 9-től előzetes fogvatartásban van.

Az ügyészség a befolyással üzérkedőkkel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását, valamint a bűnös úton szerzett vagyonra vagyonelkobzás elrendelését indítványozta, az ukrajnai közvetítők esetében pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt - jegyezte meg Nagy Ferenc.