David Bowie
A fekete esztendőt a brit popzene egyik, ha nem a legnagyobb mesterének halála nyitotta január 10-én. Bowie az elmúlt fél évszázad egyik legsokoldalúbb, legkiszámíthatatlanabb, éppen ezért nagyon izgalmas és nagyon megosztó személyisége volt. Pályafutása alatt annyiféle stílusban alkotott, amihez másoknak tíz élet is kevés lenne. Nem csak zenei, de szellemi hajtűkanyarjai is szinte követhetetlenül élesek voltak. A hírességek között elsők között vállalta, hogy saját neméhez (is) vonzódik, ezért sokan a homoszexuális mozgalom egyik ikonjaként tekintenek rá. Ugyanakkor a hetvenes években több nyilatkozatban tett hitet a fasizmus mellett, egy "mindent elsöprő szélsőjobboldali mozgalmat" sürgetve. Másfél éven át küzdött a májrákkal, s nem is ő lett volna, ha utolsó, a Lazarus című nótához készült klipjében ne vitte volna képernyőre saját haldoklását.
Alan Rickman
Szintén az év elején távozott a Harry Potter legendás főgonosza. A brit színész legnagyobb sikereit zseniálisan megformált negatív karaktereinek köszönhette. Nem csak Perselus Pitonként imádtuk gyűlölni, de a Robin Hood nottinghami bírójaként, Raszputyinként és a Die Hard elvetemült terroristavezéreként is. Az ír függetlenségi háborút megörökítő Michael Collins-ban fanatikus, de tiszta szívű szabadságharcosként, vagy az Igazából szerelem vívódó, de tisztességes családapájaként összetettebb szerepekben is brillírozott. Őt is a rák gyűrte le január 14-én.
Paul Kantner
A hippikorszak számos olyan zenekart termelt ki, akik a hatvanas években végigszántották a világ színpadjait, milliók imádták őket - ám a sűrű cannabis füst felszállta után már alig emlékszik rájuk valaki. A Jefferson Airplane nem ezek közé tartozik, a Somebody to love, vagy a White rabbit a mai napig gigaslágereknek számítanak. Hogy ez így történt, abban oroszlánszerepe volt Paul Kantner énekes-gitárosnak, a banda lelkének. Az 1965-ben San Franciscóban alakult együttes az évtized végére nem egyszerűen egy sikeres rockzenekarrá, de egyben egy korszak szimbólumává is vált. Igaz, ezt a korszakot nem is élték túl, 1974-ben feloszlottak. Kartner új bandát gründolt Jefferson Starship néven, velük 2016 január végi haláláig dolgozott.
George Gaynes
A Rendőrakadémia legendás Lassard parancsnoka hét részen keresztül tornáztatta fáradhatatlanul rekeszizmainkat. George Jongejans az orosz cár alattvalójaként látta meg a napvilágot 1917-ben Helsinkiben. Szüleivel még gyerekkorában Amerikába költöztek. Kevesen tudják, hogy a fergeteges vígjáték sorozattal világhírűvé vált színész igazi otthona a Broadway volt, ahol remek hangú musical színészként vált ismertté és népszerűvé. Idén februárban, matuzsálemi kort megérve, 98 éves korában távozott el.
Umberto Eco
Nagyon kevés olyan tudósember van, aki igazi világsztárrá tud válni. Az olasz irodalmár és filozófus professzornak azonban sikerült bekerülnie a populáris köztudatba a színészek, modellek, pop-és rockzenészek mellé. Tudósként a középkori művészet-és gondolkodástörténet, illetve az irodalmi esztétika terén vált világszerte elismertté - ám a legtöbben nem e munkái alapján ismerik. Legsikeresebb műveit szinte csak passzióból, mellékesen írta meg. A "Hogyan írjunk szakdolgozatot" című könyvecske egyetemisták millióinak bibliájává vált, misztikus középkori regénye, a Rózsa neve peig minden idők egyik legnagyobb bestsellere lett, címét általában még azok is ismerik, akik soha nem olvasták. 84 évesen ért a halál februárban, Milánóban.
Prince
Az év egyik legnagyobb sokkja. Az 57 zenész teljesen váratlanul esett össze saját stúdiója liftjében. A vizsgálatok később fájdalomcsillapító túladagolást állapítottak meg a súlyosan gyógyszerfüggő művésznél. A zenészcsaládba született srác igazi csodagyerek volt, első számát kilencévesen írta, első albuma megjelenésekor mindössze húsz esztendős volt. A popzene legellentmondásosabb alakjai tartozott. Számainak többsége a szexről és drogokról szólt, az azóta már megszokottá vált "Szókimondó szövegek" feliratot az ő 1984-es Purple Rain című albumának hatására vezették be. Ugyanakkor mélyen hívő volt, amit gyakran hangsúlyozott is. Egy MTV-nek adott interjúban egyszer úgy fogalmazott:
"Hiszek Istenben. Csak egy Isten van. És hiszek a túlvilágban is. Remélem, mindannyian látni fogjuk egyszer. Nagyon komolyan veszem a hitemet. Minden éjjel imádkozom, és nem kérek sokat. Mindig csak annyit mondok: köszönöm."
Bud Spencer
Vízilabdázó olimpikonként kezdte, aztán egyszer fél percig ajtónálló volt a Quo Vadis című filmklasszikusban. Innentől nem volt megállás. Rövid útkereresés után a hetvenes években végleg rátalált az örökké morcos, de melegszívű, sokat bunyózó, de soha vért nem ontó, félelmetes, de szeretni való mackó alakja. Önmagát egész életében botcsinálta színésznek tartotta, pedig, aki látta a Piedone a zsaru első részét, vagy az, Akit Buldózernek hívtak-ot, az tudja, hogy az összetettebb, drámai karakterek sem okoztak neki nehézséget. Júniusi elhunyta előtt már számos alkalommal keltették halálhírét, de mi biztosak voltunk benne, hogy gyerekkorunk pofonosztója halhatatlan. Hittük, mert hinni akartuk, hogy Rizzo felügyelő, Ettore a zsoldoskatona, Bumburnyák, a cowboy, Banános Joe, és Charlie Firpo örökké köztünk marad. És ebben nem is tévedtünk.
Leonard Cohen
Amerika Cseh Tamása több volt, mint zenész. Művész volt, a szó legteljesebb értelmében. Zseniális zeneszerző, nagyszerű költő, és remek író. Az egyik utolsó polihisztor Kanadában született, és író szeretett volna lenni. Sokáig úgy tűnt, elismert irodalmár lesz belőle - ám harmincas éveiben beszippantotta a hippi-korszak farvizén felfutó folk-rock forradalom. Kevés igazi világslágere volt, de az elmúlt 40-50 év majd' minden komolyabb zenészére hatással volt. Persze azért akadtak "saját jogon" is hatalmas sikert arató számai. Köztük a leghíresebb az 1984-es Hallelujah minden idők egyik legtöbbször feldolgozott nótája - ám az eredetit soha még csak megközelíteni sem sikerült. 82 évesen, novemberben hunyt el.
Rick Parfitt
Nem volt házibuli a nyolcvanas-kilencvenes években Status Quo "In the army" című száma nélkül. Nem csak remek, de praktikus nóta is volt, hiszen nem lehetett annyira ittas valaki, hogy a "jáminá, óóóó, jóindijámi" refrént ne tudja óbégatni. Persze a legjobb az volt, amikor együtt ordította mindenki, hogy "Stand up and fight!" A banda énekes-gitárosa Rick Parfitt legalább akkora rock'n' roll arc volt, mint a tavaly év végén elhunyt Lemmy Killmister. Majd' negyven esztendőn át ivott és dohányzott keményen, míg végül a második szívrohama után úgy döntött, kicsit visszavesz a tempóból. Nyáron harmadszorra is infarktust kapott - ám végül nem a szíve, hanem egy banális fertőzés vitte el egy egyszerű vállműtétet követően. Szenteste érte a halál.
George Michael
Ha azt hittük volna, hogy Prince, vagy Parfitt tragikusan hirtelen halála után már nem lehet szemetebb ez az év, akkor érkezett karácsony másnapján a brit sztár halálhíre. Georgios Kyriacos Panayiotou ciprusi édesapától és brit anyától született, zenei pályáját közepesen irritáló szépfiúként kezdte a nyolcvanas években a Wham! popduó egyik feleként. Igaz, már ekkor látszott, hogy, aki akkora bombaslágereket tud írni, mint a Wake me up before you go, a Last christmas, vagy a Freedom, az később komolyabb dolgokra is képes lehet. A Wham '86-ban feloszlott, és a következő három évtizedben George Michaelnek sikerült kitörnie a tinilányok szexszimbólumának kalodájából. Egyrészt, mert kiderült, hogy homoszexuális, másrészt, mert kiderült, hogy piszkosul tehetséges.
A Faith, a Killer , vagy a Freedom '90 már egy érett művész képét mutatták. A 2002-es, Tony Blairt George Bush engedelmes kutyájának ábrázoló Shoot the dog klipje pedig a popzene-történelem egyik legnagyobb politikai trollkodása volt. A kétezres években már inkább botrányairól szóltak a hírek, mint a zenéjéről: drogok, balhék, börtön, magánéleti csőd. A viharos életmód kikezdte a sztár egészségét is, 2011-ben csaknem meghalt egy tüdőgyulladás szövődményeiben. Halála körülményeiről egyelőre keveset tudni, ám az, hogy családja szerint "békében, otthonában" távozott el "szívelégtelenségben", arra enged következtetni, hogy a művész súlyos betegséggel küzdhetett.