Londonban rázárták a nagykövetség kapuját a magyar szavazókra

Szerintük ott volt a sor vége. 

A szavazókörben – ahol már nem volt óriási a várakozók tömege – a határidő pillanatában beálltak a sor végére a külképviselet munkatársai,

s kijelentették, hogy „ez a vége”, aki utánuk érkezik, már nem szavazhat.

Igen ám, csakhogy nagyjából 35 ember a hosszú várakozás miatt a kapu előtt, vagy a sor mellett állt. Őket úgy tekintették, mintha nem álltak volna a sorban. 

Az mno.hu úgy tudja, egy nő szeretett volna jegyzőkönyvet felvetetni a történtekről, ám

hiába próbált a kerítésen keresztül szót érteni a követség munkatársaival, sőt, egy biztonsági őr még hátrébb is lökte.

A portál információi szerint egyelőre nem is készült jegyzőkönyv. 

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium az mno.hu kérdésére azt válaszolta, „akik a nagykövetségi szavazásokon sorban állnak, leadhatják szavazatukat”. Ebbe az értelmezésben tehát, azok, akik a kerítésen kívül várakoztak, nem álltak a sorban. 

UPDATE: más helyi információk szerint azonban azok, akik kívül rekedtek, valójában tényleg hat után érkeztek, tettlegességre pedig nem került sor.