63 hibát talált a szakértő! Csúszhat az Újpest-stadion átadása

A lila-fehérek nem kapnak új stadiont az államtól, a 2001-ben átadott arénájukon végeznek kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat. A rekonstrukció fél évvel ezelőtt kezdődött, és az eredeti elképzelések szerint már két hónapja be kellett volna fejeződnie. A legfrissebb hírek szerint november 22-én léphet pályára először a csapat a felújított stadionban.
 
Az Újpest FC - bár nem ők rendelték meg a munkálatokat és a kivitelezővel sem ők állnak kapcsolatban - felkért egy szakértőt, hogy vizsgálja meg, miként áll a kivitelezés.
 
Az eredmény nem túl biztató, a szakértő 63 hibát talált, ennek fényében erősen kérdéses, hogy hónap végére visszatérhetnek-e otthonukba az újpestiek.
 
Íme a tekintélyes lista:
 
- a VIP páholy mellvédje alatti vezetékezések
 
- a VIP páholy mellvédje és a Tribün bal betonozás (nem ér össze)
 
- a lelátók fém szerkezetű széktartóinak széle balesetveszélyes
 
- a pálya körüli vízelvezető csatorna és az azt szegélyező beton több helyen eltömődött, frissen öszetört
 
- az A Terasz korlátrendszere rozsdás, a befogadó beton töredezett
 
- a labdafogó/biztonsági háló tartószerkezet rozsdás, megroppant, eltört
 
- a biztonsági háló áthelyezése még nem történt meg
 
- az A Terasz és a Tribün betontalálkozásainál a fal nem függőlegesen van vakolva
 
- az A Terasz és az új járófelület között szintkülönbség van, a falak mentén hézagos a felület
 
- a vezetékezések az A Terasz jobb mögött nincsenek elburkolva
 
- helyenként a gyengeáram együtt fut az erősárammal, ez elektromos zavart okozhat
 
- helyenként a vezetéktálcákban a kötések nem szakszerűek
 
- az új A Teraszt kiszolgáló büféknél a lépcső készítése a korlát találkozásánál nem megfelelő
 
- az új lelátók mögötti zsaluvakolás több helyen nincs javítva
 
- az új büféknél (A Terasz) a zsalutégla nincs vakolva
 
- az új járófelületek nincsenek a régi falelemekhez idomítva
 
- a wc-kben a tükör elhelyezése az átlag férfi magassághoz képest is alacsony
 
- a wc-kben a szelepek nincsenek esztétikusan elhelyezve
 
- a wc-kben a vezetékekhez a faláttörések nincsenek kijavítva, a vezetékek nincsenek elburkolva, meszes, koszos csövek futnak.
 
- a vezetéktálcák rögzítése után a tartócsavarok nincsenek méretre visszavágva, balesetveszélyes
 
- a piszoárok elhelyezése nem megfeleően van kimérve, van, ahol a bekötéstől több centire esik a tengely
 
- a kötődobozok fedése oda nem illő anyaggal van pótolva
 
- az elbontott kerítések nincsenek megfelelően felületkezelve (rozsdátlanítás és megfelelő festés hiánya)
 
- a kerítések a rögzítés után vannak nagyjából mázolva, és a rögzítéseknél a betont is összefestették
 
- az új és az újra elhelyezett kerítések rögzítése, támasztása és stabilitása nem megfelelő
 
- a kerítések nincsenek a meglévő lelátóhoz dolgozva, több centisek a hézagok
 
- az új betonozás a B Teraszon a lépcsőknél nem homogén
 
- több helyen a feljáró lépcsőknél elhelyezett korlátok magassága nem megfelelő
 
- a B Teraszon a büfé és mellékhelyiség ajtótokok nem mindenhol érnek a földig, hézagosak
 
- a lila portálokon a kilincsek és a fogók fehérek és nem lilák
 
- az új kerítések illesztései nem mindenhol megfelelőek
 
- a B Terasz új korlát és a B Terasz kerítései, menekülőkapui nincsenek szakszerűen összedolgozva
 
- a jelenlegi D lelátó mögötti kerítések rögzítése nem megfelelő, néhol egy darab rozsdás vashoz van rögzítve a kerítés
 
- a jelenlegi D Lelátó kerítésrögzítése nem megfelelő, zavarja az ülőhely elfoglalását, az arról való kilátási viszonyokat, és egyébként instabil maradt
 
- a nézők számára a mellékhelyiségek hidegburkolatainak minősége és színe - véleményünk szerint - nem egyezik meg sem a tervezettel, sem az Újpest FC által kiválasztott színnel és minőséggel (a VIP terület burkolati színeit és minőségét is kérjük ellenőrizni)
 
- a B Terasz korlátai nincsenk összedolgozva a betonfelülettel
 
- a B Terasz büfé pultjainak a magassága szabványi/előírási megfeleltetést igényel
 
- a B és C lelátót elválasztó kerítés stabilitása, kialakítása nem megfelelő, esztétikailag teljesen eltér a meglévő vagy az új kerítésektől
 
- a B Terasz korzókorlátai nem egyenesek, több helyen ferdék
 
- a B Terasz alsó korlátai nincsenek összedolgozva a betonfelülettel és néhol ferdék
 
- a B Teraszról elbontott kerítés tartószerkezete nincs eldolgozva
 
- a B Teraszon a betonfelületből több helyen rozsdás csavarok állnak ki (az elbontott fémszerkezet rögzítői), balesetveszélyes
 
- a meglévő anyagből kialakított búvóteret lezáró ajtók kialakítása nem szakszerű és nincsenek megfelelően felületkezelve
 
- a búvóterekben még nem történt takarítás és területrendezés
 
- a jelenlegi C Lelátón a lépcsőkorlátok kialakítása eltér a betonozástól, több centis rések rontják az összképet és az üzemeltethetőséget. Ugyanitt a rögzítések hiányosak
 
- a jelenlegi C Lelátón a betonvágás vonalában repedt a beton
 
- a jelenlegi C Lelátó feljárólépcsők mellett a fal és a járófelület nincs összedoglozva, több centis a hézag
 
- a jelenlegi C Lelátón a szektoron belüli kerítés magassága és kialakítása nem megfelelő
 
- a fejépület ereszcsatornái rongáltak
 
- a mellékhelyiségek bejáratánál több helyen nincs küszöb kialakítva
 
- a vezetékezések nincsenek megtisztíta vagy elburkolva, a faláttörések nincsenek megfelelően javítva
 
- a szelepek a falon találomra vannak egymáshoz képest elhelyezve (nincs egy magasságban)
 
- a fejépület irodáiban az álmennyezet beázik
 
- a jelenlegi C Lelátó alatti fémvezetékezés kialakítása nem megfelelő, a faláttörések nem javítottak
 
- a játéktérre történő behajtás következtében megvizsgálandó a vízelvezető rendszerek sértetlensége és a játéktér állapotának visszaállítása
 
- a jelenlegi C Lelátón az elbontott elválasztókerítések egyes tartórészeinek eltávolítása és visszadolgozása, a felület lekezelése nem történt meg
 
- a jelenlegi C Lelátón a kerítések rögzítése, felületkezelése nem megfelelő
 
- a Tribünökön az új székek tartóelemei néhol nem megfelelően vannak elhelyezve (több centis eltérés a rögzítésben)
 
- a Tribünök új betonelemei nem síkban kerültek elhelyezésre, hullámosak és néhol több centis az eltérés
 
- az új betonfelületek részeinek, furatainak a javítása még nem történt meg
 
- a Tribünhöz kialakított fém lépcsők nem megfelelően vannak rögzítve, több centis az elemek közötti különbség
 
- a Tribünhöz kialakított fém lépcsők rögzítése több helyen gipszkarton csavarral történt (nem megfelelő)
 
- az új lelátóhoz vezető útvonalak javítása nem történt meg, több helyen omlik a vakolat, és rozsdás, korhadt a kerítés.