A címben szereplő kérdést tette fel Orbán Viktor a Fidesz október 23-i megemlékezésén, kiegészítve beszédét a pesti srácok, Petőfi és Rákóczi példájával. Hozzátette, hogy a digitális világból ki kell jönniük a való világba, „le kell jönniük a gépről”, célozva itt a közösségi médiában terjedő dezinformációhullámra. A fiatalokat célzó váratlan retorikai fogás az ünnepi beszéd utolsó szakaszaiban hangzott el a már megszokható brüsszelezés, háborúpártizás és bábellenzékezés közepette, melyre akár Kádár János is elismerően csettintett volna.
Orbán ezzel – direkt, indirekt – ritka fényben világította meg saját kormányzását, hiszen
de facto elismerte, hogy nem tudhatja maga mellett a magyar fiatalság döntő többségének támogatását.
A miniszterelnök ezek szerint csak pislog a problémán, de nagyon szívesen elmagyarázzuk neki a tényállást.

Ezen nem is kell megdöbbennünk: az oktatás romokban, a bérek nem versenyképesek, az otthonteremtéshez az eladósodás és a tönkretett ingatlanpiac útja vezet, a pályalehetőségek szűkösek és az elvándorlás (mely elsősorban a magyar vidék nyomasztóan gyors fogyását eredményezi) az ifjúságot érinti. A további statisztikák még meredekebbek: a corvinusos Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport felmérése alapján
„míg 2013-as vizsgálatban a nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatók 7 százaléka tervezte, hogy biztosan külföldön telepszik le, további 25 százalékuk pedig valószínűsítette ezt, 2015-ben egy másik, a jelenlegivel megegyező kérdés esetében a migráció gondolatát megfogalmazók aránya, 37 százalék volt. 4 évvel később, 2019-ben a hallgatók pontosan egyharmada tervezte, hogy külföldön éljen”.
2024 tavaszán ez a szám 45 százalék volt.

Orbán Viktor miniszterelnökségének 15-ik évére már serdülőkorba ért egy olyan nemzedék, mely eddig más kormány alatt vagy alig, vagy egyáltalán nem élt. Ez a generáció – az alfa – a digitalizáció korában a legtájékozottabb, legtöbb impulzust tapasztaló nemzedék, mely a közösségi médián keresztül nemcsak a szórakoztatást, hanem a kontrasztot is magába szívhatta, miszerint lehetne jobban, egészségesebben élni saját hazánkban, összehasonlítva Magyarország kormányának és a magyar belpolitikának velejéig korrupt, az oszd meg és uralkodj elvén futó, szekértáborosító attitűdjét. Ezek az ifjak már az Instagramról és a TikTokról értesülhetnek, hogy még mielőtt a miniszterelnök hozzájuk szólt volna, azelőtt pár órával a szebb időket látott egykori punk Nagy Feró annyival tudja le a Szőlő utcai kiskorú lányok futtatási botrányát, hogy „a lányok is kerestek, mindenki jól járt”.
Ilyen körülmények között igencsak nehéz lesz a Fidesznek megszólítania a fiatalokat.
Orbán szájából viszont elhangzott egy remek tanács:
ébredjetek, lázadjatok!
Úgyhogy, kedves fiatal magyar kortársaim, testvéreim, fogadjuk meg ezeket a szavakat, és ébredjünk, lázadjunk! Miénk a jövő!
(A szerző a Jobbik Ifjúsági Tagozat elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje Tolna vármegye 1. választókerületében.)
