A bruttó hazai termék (GDP), a gazdaság teljesítménye 2024 első negyedévében 1,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden első becslése alapján.
A most kiadott tájékoztatás szerint
Magyarország bruttó hazai terméke 2024 I. negyedévében a nyers adatok szerint 1,1 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki értéket.
Az előző negyedévhez képest pedig a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint
a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal bővült.
A gazdasági teljesítmény növekedéséhez legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, ezen belül főként az ingatlanügyletek és az információ, kommunikáció ág járult hozzá. A gazdasági növekedést fékezte a nemzetgazdaság egészében nagy súlyt képviselő ipar hozzáadott értékének csökkenése - közölte a KSH.
Arról pedig a KSH szűk két hónapja számolt be, hogy a tavalyi évre vonatkozóan visszaesett a GDP, illetve zsugorodott az ipar és a kereskedelem teljesítménye is. Emellett stagnált a magyar gazdaság teljesítménye 2023 negyedik negyedévében.
(Címlapkép: Sándor Zoltán/Alfahír)