A 16 évnél idősebbek 74 százaléka hallott Rogán Antal szankciós botrányáról, de csak 35 százalékuk állítja, hogy a részleteket is ismeri, 39 százalék pedig lényegében csak az erről szóló cikkek szalagcímeit olvasta – derül ki az Euronews megbízásából készített közvélemény-kutatásból, amelyet az Europion készített január 10 és 12 között.
A számokból kiderül az is, hogy a kormánypártiak táborában alacsonyabb az ügy iránti érdeklődés az országos átlaghoz képest: 31% nem hallott a történtekről és csak 27% van tisztában az ügy részleteivel. Ehhez képest a Tisza-párti szavazók sokkal jobban tájékozottak: 69% állítja, hogy tisztában van a részletekkel és csak 8%-uk nem hallott az ügyről.
Abban viszont viszonylagos egyetértés van, hogy az ügy árt Magyarországnak. 51% vélekedik így, és csak 21% látja úgy, hogy nem. Még a kormánypárti táboron belül is az előbbi vélemény van tehát relatív többségben (41%) az utóbbival szemben (37%).
Természetesen teljesen másképp ítélik már meg a kormánypárti és az ellenzéki válaszadók a döntés vélhető okait. A relatív többség szerint (43%) "egy jogállami normáknak megfelelő intézkedésként” írható le a történet az amerikai hatóságok részéről, de egy jelentős kisebbség (30%) inkább politikai bosszút lát a történtek mögött.
Érdekes, hogy még a kormánypártiak közül is csak a kisebbség (41%) várja Rogán azonnali levételét az amerikai szankciós listáról. Összességében csak minden ötödik válaszadó várja Trump beiktatását követően a miniszter azonnali eltávolítását a listáról. A relatív többség szerint semmi nem fog történni, és szép lassan feledésbe merül a történet (45%), míg 34% elhúzódó jogi procedúrára számít.
Csak Rogánt nem érdekli
Miközben még a Fidesz szavazói közt is többen vannak azok, akik szerint kitiltási botránya árt az országnak, a kabinetminiszter látványosan hallgat az ügyről.
Rogánt Antal az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén sem jelent meg, hiába idézték a testület elé.
-írja a 24.hu. Maga helyett egyik államtitkárát és néhány titkosszolgálati tisztségviselőt küldött.