Somlai Bálint, Matolcsy György Ádám nevű fiának baráti köréhez tartozó nagyvállalkozó egy héttel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványánál tett megállapításait tartalmazó jelentésének nyilvánosságra hozatalát követően elajándékozta két értékes ingatlanját is – állapította meg a Direkt36. Az oknyomozó portál kiderítette, a több száz milliárd forintnyi vagyonvesztésről szóló jelentést, melyben Somlaira is nézve is érzékeny megállapításokat tettek, március 19-én tette közzé az ÁSZ,
a Matolcsy-klán fontos embere pedig – a tulajdoni lapok tanúsága szerint – március 27-én és 28-án ajándékozta el az ingatlanokat.

A lap azt írja, az egyik egy 1881 négyzetméteres telken álló tihanyi ház és a közelében futó magánút, mely 400 méterre található a Balatontól. Az ingatlantól néhány perc autóútra található a Plage 18 nevű étterem is, amiben Somlai az esküvőjét tartotta. Ezt az ingatlant Somlai ajándékozás jogcímén édesapja nevére íratta úgy, hogy a fiúnak holtig tartó haszonélvezeti joga van rajta.
A másik ingatlan egy II. kerületi, vízivárosi, 150 négyzetméteres lakás egy társasház legfelső, nyolcadik emeletén. Somlai és felesége ezt a lakást 2019-ben közvetlenül az építtető cégtől vette, most pedig a Somlai a saját részét is feleségének ajándékozta. A haszonélvezeti jogot itt már a vásárláskor Somlai apjának, illetve a felesége apjának nevére jegyezték be.
Az érintettek a tényfeltáró portál megkeresésére nem válaszoltak.
Somlai bankszámláját májusban zárolták.
Csütörtök reggel arról számoltunk be, az MNB több gazdasági bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a Szabadság téri székház felújítása ügyében, melyben Somlai Bálint szintén érintett.
