A baloldal végleg lemondott Borsod megyéről

 A Jobbik szerint az MSZP politikája már szinte kizárólag a most még általuk vezetett települések sanyargatásában merül ki, melynek részeként a helyi adóterheket akár 75 százalékkal is képesek emelni.

Az ülésen az MSZP képviselői, bizottsági tagjai felelőtlenségről, nemtörődömségről téve tanúbizonyságot nem jelentek meg, ami a párt szerint jól mutatja a szétszakadt baloldal további süllyedését, lakossággal szembeni érdektelenségét. A szocialisták és társaik lemondtak a megyéről. Politikájuk ma már szinte kizárólag a most még általuk vezetett települések sanyargatásában merül ki, melynek részeként a helyi adóterheket akár 75 százalékkal is képesek emelni, ahogy az Kazincbarcikán is történt.

2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplénben is kizárólag a Jobbik lehet a kormánypárt egyetlen hiteles, felelősségteljes kihívója - írja Hocza Tamás, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke, önkormányzati képviselője közleményében.