A belgákkal játszunk a nyolcaddöntőben

Ezúttal tényleg üzenhetünk Brüsszelnek: ti jöttök.

A belga válogatott 1-0-ra nyert a svéd csapat ellen szerdán, így a második helyen végzett és a magyarokkal mérkőzik a nyolcaddöntőben, vasárnap 21 órakor Toulouse-ban, így a svéd válogatott kiesett, Zlatan Ibrahimovic pedig utoljára szerepelt a nemzeti együttesben.

A magyar válogatott csoportelsőként jutott tovább a csoportjából, így eldőlt, nem a brutális ágra kerültünk, elkerüljük ezzel a spanyolokat, olaszokat, angolokat és a németeket.

Semmivel sem könnyebb meccsre készülhetünk azonban a belgákkal a nyolcaddöntőben, hiszen ellenfelünk az egyik legjobb válogatott Európában. Bár mint tudjuk, ez túl sokat nem jelent, Belgium a hivatalos FIFA-világranglistán második, játékosaikat joggal nevezik aranygenerációnak.

Már a 2014-es világbajnokságon is a negyeddöntőig meneteltek, így nagyon sok elemző szerint - és persze az ország közvéleménye szerint is nagy esélyesek a döntő győzelemre is.

Akadozott a gépezet

Pedig finoman szólva sem indult jól az Eb a számukra: első meccsükön - némi meglepetésre - kikaptak az olaszoktól 2-0-ra. A második meccsre azonban már beindult a henger, 3-0-ra verték a kissé lesajnált, de annál szimpatikusabb íreket, így az utolsó svédek elleni találkozónak már a továbbjutás volt a tétje.

Nem záporoztak a gólok

Nem is vették félvállról, nyomtak is neki rendesen, pedig a svédek már az 5. percben vezetést is szerezhetett volna, de kilenc méterről, középről leadott lövését Courtois védte. Pár pillanattal később viszont már Lukaku veszélyeztetett a túloldalon, azután pedig magukra találtak a belgák, kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. A 25. percben de Bruyne lőtt 20 méterről a svéd kapura Hazard lekészítése után, egy perc elteltével pedig Ibrahimovic próbálkozott hasonló távolságról. Közvetlenül a szünet előtt nagy gólszerzési lehetőséget hagyott ki a belga válogatott, balról ívelt középre de Bruyne, az előrehúzódó Meunier pedig öt méterről centikkel csúsztatott a bal kapufa mellé.
   
A szünet után is kiegyenlített játék folyt a pályán, a belgák ugyan jóval többször kísérleteztek kapura lövéssel és több szögletet is végezhettek el, de a svédek is vezettek támadásokat, a labdabirtoklás pedig nagyjából egyenlő volt. Ezzel együtt a 66. percben de Bruyne távoli lövése jelentett veszélyt a svéd kapura, majd a 73.-ban Lukaku lépett ki, de szorongatott helyzetben nem tudta átemelni a labdát a kivetődő Isakssonon. A 76. percben Ibrahimovic 27 méterről leadott szabadrúgását kellett védenie a belga kapusnak, s később is volt nagy helyzetük a svédeknek, melynél de Bruyne a gólvonalról fejelte ki a labdát -, végül azonban Nainggolan nagyszerű lövése döntötte el a mérkőzést.

Mivel a csoport másik mérkőzésén az írek 1-0-ra legyőzték a már továbbjutott olaszokat, így eldőlt, hogy Írország is továbbjutott, ők Wales-el meccselnek majd.

Őrült erős a belga csapat

A kapuban a Chelsea-ben védő Thibaut Courtois áll, a hátvédsorban találhatjuk Toby Alderweireld-t és Jan Vertonghen-t (mindketten Tottenham), Thomas Meunier-t (Club Brugge), valamint a Barcelonában játszó Thomas Vermaelen-t.

Középpályás Radja Nainggolan (Roma), Axel Witsel (Zenit), Yannick Carrasco (Atlético Madrid), Kevin de Bruyne (Manchester City) és Eden Hazard (Chelsea). Csatárposzton sem lehetnek nagy problémái Marc Wilmots-nak: Christian Benteke, Divock Origi (Liverpool), Romelu Lukaku (Everton) és Dries Mertens (Napoliban) közül válogathat.