A belügyminiszter szerint puccsra készült a lengyel ellenzék

Hajnalban a rendőrség oszlatta fel a szejm bejáratait eltorlaszoló tüntetést. Egy ellenzéki politikus szerint a karhatalom könnygázt vetett be a tiltakozók ellen, de Blaszczak szerint ilyen nem történt.

A tiltakozás amiatt kezdődött, hogy a szejm elnöksége 2017-től meg akarja változtatni a parlamenti közvetítésekre vonatkozó szabályokat; az újságírók többségét gyakorlatilag kizárná a szejm épületéből, s a média a jövőben egy külön épületben elhelyezkedő sajtóközpontban dolgozhatna, a házvezetés szerint a mostaninál jobb technikai körülmények között.

A szejmben a sajtó helyzete és egyik társuk kitiltása miatt a korábban kormányzó, jelenleg ellenzéki Polgári Platform (PO) képviselői gyakorlatilag megszállták az üléstermet. 20-30 képviselő folyamatosan egymást váltva tartja blokád alatt a szejmet.

A tiltakozásokat tovább fokozta, hogy a pénteken esedékes végszavazást a jövő évi lengyel költségvetésről az ülésterem blokádja miatt az egyik folyosón tartották meg. Az eljárás bírálói szerint ez törvény- és alkotmányellenes.

"Úgy vélem, hogy ami tegnap történt, az illegális kísérlet volt a hatalom megszerzésére"

- jelentette ki a belügyminiszter az RMF FM kereskedelmi rádióban.

Varsóban áll a bál: Ezrek tüntettek a lengyel parlament előtt

A kijáratokat több száz rendőr védte, akiket több száz tüntető vett körbe, azt skandálva, hogy addig nem teszik szabaddá az utat, amíg a PiS párt vezetője ki nem jön az épületből és nem beszél velük.Előzőleg három ellenzéki párt azzal vádolta a lengyel parlament alsóházának elnökét, hogy megsértette az alkotmányt azzal, hogy a költségvetésről szóló zárószavazást áttette a parlament fő ülésterméből egy másik terembe és nem engedélyezte a szavazás közvetítését.