A Fidesz fittyet hány a demokráciára és a lakosokra

A közleményben a nemzeti párt politikusa emlékeztet: a 2015. február 5-én 8:15-re összehívott rendkívüli ülésen azonban csak a Jobbik, az MSZP és a DK képviselői voltak jelen, illetve a Fidesz részéről kizárólag Németh Zoltán megyei elnök vett részt, a Fidesz frakció és a két főállású alelnök is távol maradt, így határozatképtelenné vált az ülés. Emiatt az ellenzéki képviselők mély felháborodásuknak adtak hangot Németh Zoltánnak, és joggal kérdezték, mi oly fontos és igazolható dolga akadt a két megyei alelnöknek, akiknek a megjelenés kötelező lett volna, hiszen ezért komoly fizetést is kapnak havi szinten az adófizetők pénzéből.
 
Kérdőre vonták továbbá azért is, hogy mennyire demokratikus a Fidesz, ha a neki nem tetsző kérdések elől elbújik, a megoldásra váró feladatokat úgy képviseli, hogy ellehetetleníti még az érdemi vitát is. Németh Zoltán mindössze cinikusan mosolygott, megköszönte a részvételt és sietősen távozott.
 
Mint írta, szerették volna szóvá tenni az ülésen azt is, hogy az épülő M85-ös is legyen ingyenes, miután átadásra kerül, hiszen a Fideszesek korábban épp azzal kampányoltak, hogy nem fogják fizetőssé tenni, amennyiben megépül. Ám erre a határozatképtelenség miatt még csak esélyünk sem volt - fűzte hozzá Lipovits.
 
A Fidesz a megyei Közgyűlésben rendre lesöpri az ellenzéki kezdeményezéseket és törekvéseket, akármilyen jellegűek is azok, ám ezúttal még saját szavazóikat is becsapták. Azzal, hogy a kérdésről nem is kívántak érdemben vitázni, egyértelműen állást foglaltak mind a demokráciába vetett hitükről, mind pedig a megyében élő lakosok képviseletéről. Ki kell mondani, a Fidesz tehető egyedül felelőssé azért, amiért meg sem próbált tenni semmit, hogy könnyítsen az egyébként is agyonadóztatott megyei lakosok helyzetén. Volt olyan megye, ahol a Fidesz is belátta az értelmetlen sarcolást, nálunk azonban sajnos hallani sem akarnak a lakosok képviseletéről. Az arrogáns viselkedésük inkább egy diktatúrába illik, mintsem egy demokratikus jogállamba - fogalmazott hazánk második legerősebb pártjának képviselője.